Deme Sándor emlékének ajánlották a kötetet a szerzők
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakosztályának gondozásában „Sugárvédelem a gyakorlatban” címmel idén áprilisban megjelent kötetet a szerzők Deme Sándor…
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakosztályának gondozásában „Sugárvédelem a gyakorlatban” címmel idén áprilisban megjelent kötetet a szerzők Deme Sándor…
A kolozsvári Hitel folyóirat első száma 1935-ban jelent meg. A kezdetekről, a szüleiről és a kis és nagy Hitelről beszél…
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett tagtársunk Dr. Müller Ferencné született Váraljai Judit 2024. május 20-án, életének 81 évében visszaadta lelkét…
Egyesületünk Polgári Szalonja június 19-én, szerdán zártkörű vitát tartott a magyar közoktatásról a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dísztermében. A megjelenteket…
A júniusi egyesületi összejövetelen értékeltük az eddigi programjainkat, valamint megbeszéltük a folyamatban lévő rendezvényeink előkészítését. Egyeztettük a közoktatási vitaestünk részleteit, és…
Az Országgyűlés június 11-i plenáris ülésén Juhász Imre alkotmánybírót választották az Alkotmánybíróság új elnökének. Ez alkalomból gratulálunk Elnök úrnak, és…
Májusi elnökségi ülésükön többek között értékeltük a már lefutott programjainkat, megbeszéltük a folyamatban lévők előkészítését, tájékoztatást kaptunk a tagszervezeteink revíziójáról,…
Egyesületünk tagjai meghívást kaptak a hegyvidékiek rendezvényére a Barabás Villába, ahol Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölttel, Győri Enikő európai parlamenti képviselővel és…
Hódít a természettudományos világnézet, mindent ésszel akarunk felfogni és megmagyarázni. Van rá okunk, hiszen kiléptünk az űrbe, mesterséges élőlényeket vagyunk…