JOGÁLLAMI KEREKASZTAL SZABADKÁN
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus szervezésében Jogállami kerekasztal elnevezéssel rendhagyó szakmai tanácskozást tartott a Magyar…
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus szervezésében Jogállami kerekasztal elnevezéssel rendhagyó szakmai tanácskozást tartott a Magyar…
Aki országépítésben gondolkodik, az jó szívvel számíthat a Fidesz-KDNP-szövetségre – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője 2017. november 21-én, kedden a…
Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja november 14-én délelőtt, a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban…
Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, egyesületünk elnökségi tagja Reményik Sándor esttel örvendeztette meg hallgatóságát november 13-án a Nagybánya Óvárosi református templomban….
A Bánffy György Kulturális Szalon november 3-án, pénteken 18 órától a Polgárok Háza (1089 Budapest Visi Imre u. 6.) Dísztermében…
Azok vagyunk, akik még nem adták fel, hogy Európa az legyen, amit mi is ezer évig építettünk – mondta Balog…
Idén is kifutott a Polgári Gondola, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) október 10-én, kedden huszonkettedik alkalommal rendezte meg budapesti…
Azok vagyunk, akik még nem adták fel, hogy Európa az legyen, amit mi is ezer évig építettünk – mondta Balog…
Az új magyar Alaptörvényről, annak legfontosabb passzusairól, az Alkotmány megújulásához vezető történelmi útról szólt az előadás, amelyet az MPEE tagjai…
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére Orbán Viktor miniszterelnök tizenkilencedik évértékelőjét 2017. február 10-én, pénteken 15 órától tartotta Budapesten, a…