Lovakkal a katedrán
Tagtársunk, Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Magyar Állatorvostudományi Egyetem rektorának nem mindennapi előadásáról idén a német Welt Nachrichtensender is beszámolt….
Tagtársunk, Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Magyar Állatorvostudományi Egyetem rektorának nem mindennapi előadásáról idén a német Welt Nachrichtensender is beszámolt….
Szeretettel köszöntjük Hegedűs Endre Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségének egykori tagját 70. születésnapja alkalmából.Hegedűs…
Egyesületünk nyári szünet utáni első elnökségi ülésén többek között áttekintettük az első félévben sikeresen lefutott programokat, értékeltük azok eredményeit, és…
Székely Himnusz címmel nyílt Kárpát-medencei keresztény magyar kortárs alkotóművészeti kiállítás szeptember 5-én a Városház utcai Józsa Judit Galériában. A kiállítás…
Tagtársunk, Krasznai Andrea Csilla lelkipásztor, misszióvezető negyed évszázada végez szolgálatot a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A repülőtéri misszió vezetőjével…
Visy Zsolt tagtársunk „A Déli harangszó Magyarországon és a nagyvilágban” című kiadványa a déli harangszó hagyományát, annak történelmi, kulturális és…
Társadalmunk nagy problémája a fiatalok lelki és egészségi állapota, ami sok szempontból alapvetően befolyásolja a jövőt. Felkért szakértőink a tanár,…
Milyen bőrben vagyunk? Pillanatfelvétel a fiatalokról, a családokról, közösségeinkről témakörben a mai panelbeszélgetés résztvevői többek között a családokról, a nevelőszülői…
A mesterséges intelligencia térnyerése korunk nagy vitákat kiváltó jelensége, ami ma már életünk minden területén érzékelhető. Fontos, hogy minél több…
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a 33. Tusványos – Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén az aktuális társadalmi és közérdekű…