Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

A lendület megmarad: folytatjuk a megkezdett munkát

Egyesületünk nyári szünet utáni első elnökségi ülésén többek között áttekintettük az első félévben sikeresen lefutott programokat, értékeltük azok eredményeit, és kiemeltük a legfontosabb tapasztalatokat, hogy ezekből tanulva még hatékonyabban folytathassuk a munkát.

 

Ezt követően részletesen egyeztettünk a második félévi programok előkészítéséről, meghatároztuk a prioritásokat és feladatköröket, valamint ütemeztük a következő hónapok eseményeit. Arra törekszünk, hogy a második félév programjai is hasonló sikerrel valósuljanak meg, mint az eddigiek.

 

mpee.hu