KORUNK KIHÍVÁSAIRÓL ÁDER JÁNOSSAL
A klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak legalább 80 százalékát a vizek állapotán keresztül érzi meg az emberiség – mondta Áder János köztársasági…
A klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak legalább 80 százalékát a vizek állapotán keresztül érzi meg az emberiség – mondta Áder János köztársasági…
A bűnök nem akkor teljesednek be, amikor elkövetik azokat, hanem akkor, amikor elfelejtik – ezekkel a szavakkal emlékezett Kövér László…
Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá dr. Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) elnöke és Vashegyi György, a…
1956. október 23-án Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával kezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés. A diákfelvonulások…
A Korunk kihívásai konferencia-sorozat első rendezvényének a Közjegyzők Háza adott otthont 2019. október 21-én. A megjelenteket Vízkelety Mariann, az MPEE…
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület képviseletében dr. Vízkelety Mariann elnök és az Emberi Méltóság Tanácsa nevében dr. Lomnici Zoltán sajtótájékoztatót…
A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak a Polgári Gondola szeptember 21-i…
A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak a Polgári Gondola szeptember 21-i…
A szervezők elhatározták, hogy állandó helyet keresnek a Kárpát-medence szerte érkező gyermekek nyári táboroztatásához, ezért szeretnék megvásárolni a felvidéki Zalaba…
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és a Pest Megyei Kormányhivatal (PMKH) szeptember 12-én, Budapesten.A dokumentumot…