Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Vízkelety Mariann emlékére

Egy év telt el azóta, hogy Vízkelety Mariann, tiszteletbeli elnökünk örök nyugalomra tért.

Emléke és öröksége azonban ma is köztünk él. Az Óbudai temetőben kísértük utolsó útjára, ahol a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nevében Győri Enikő elnök búcsúztatta méltósággal és szeretettel.

 

Mariann élete és munkássága példaértékű volt. Az igazság, a szolgálat és a közösség iránti elkötelezettsége mindenki számára inspirációt jelentett. Sokak számára volt biztos támasz, nemcsak jogászként és államtitkárként, hanem barátként, mentorként és emberként is. Hitvallása az Isten, haza, család hármasságára épült, ezt a szellemiséget képviselte egész életében.

 

Mariann szívügyének tekintette a közjót, a fiatal tehetségek támogatását, a közösségek erősítését, és mindig nyugodt erőt sugárzott, amely békét és együttműködést teremtett környezetében. A nevéhez fűződő intézmények és alapítványok ma is őrzik azt az értékrendet, amelyet képviselt.

 

Ahogy a búcsúbeszéd is megfogalmazta: „Mariann jó EMBER volt, csupa nagybetűvel.” Távozása mindannyiunk számára pótolhatatlan veszteség, de hite, szeretete és bölcsessége örök példaként marad velünk.

 

Nyugodjék békében, és lelki megnyugvást nyújtsanak számunkra Máté evangéliumának szavai:

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.”