Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene – erre az örömre tanította tanítványait és közönségét Szentmáry Kálmán, aki fél évszázadon át formálta a magyar zenei életet pedagógusként, karmesterként és muzsikusként. Az alábbiakban életútját olvashatják.
Szentmáry Kálmán (Bp. 1939.05.13- 2025.12.27.) zenei tanulmányait hegedű tanulással kezdte, majd klarinétot tanult dr. Berkes Kálmán tanítványaként a Budai Zeneakadémián. Schirling József operaházi klarinétos növendékeként vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába id. Váczi Károlyhoz, akinél 1962-ben diplomázott. Párhuzamosan magánének főtanszakra is járt Barcs Tiborné osztályába, amit magán úton folytatott és az Országos Filharmóniától hivatásos előadóművészi működési engedélyt kapott. 1959-től a Művelődési Minisztérium engedélyével a Marnitz Zeneoktatói Munkaközösségben tanított, illetve 50 évig 1961-től a Főv. Zeneiskola Szervezet 1. sz körzeti zeneiskolában, majd utód intézményeiben 1969-től a Főv. XIV. ker. Állami Zeneiskolában, a Szt. István király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában. Számos tanítványa itthon és külföldön tanár, zenekari művész. A Kulturális Minisztérium Zenei Főosztályán főelőadó (1975-79), a Postás Szimfonikus Zenekar igazgatója (1979-84), nyugdíjba vonulásáig a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola igazgatója (1984-2011). A zeneiskolában megalakította az Ádám Jenő Zenekart, melynek állandó karmestere lett. 25 évig zenei ismeretterjesztő előadásokat szervezett és tartott ipari tanulók számára. Részt vett a Magyar Zene- és Táncművészek Világszövetségének munkájában elnökség tagként. Zenekari szerepléseket vállalt különböző színházakban (József Attila, Madách, Operett, Vígszínház: itt gitár és énekes kísérő), zenekarokban (Postás, MÁV Szimfonikus Zenekar, Bogár István vezette Strauss Zenekar). Zenepedagógiai, művelődésszervezői, zenei ismeretterjesztő munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Ferencváros Szolgálatáért Emlékérem; Fővárosi Pedagógus Kitüntetés; Oktatási miniszter Szolgálati Emlékérme; a Köztársasági Elnök Magyar Köztársasági Ezüst Emlékkeresztje (1999).
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig… Nem csak zenészeket kell nevelnünk, a jövő publikumáról is nekünk kell gondoskodnunk.”1
Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Nyugodjon békében!
