Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Szuverenitás, integráció, jogállam –Mádl Ferenc alapító elnökünkre emlékeztünk

Mádl Ferenc Széchenyi-díjas jogtudósra, egykori köztársasági elnökre, az MTA alapító tagjára, egyesületünk alapító elnökére emlékeztünk születésnapján, január 29-én a Szuverenitás, integráció, jogállam című konferencián. A rendezvény a Mádl Ferenc Intézet, a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPPE) közös szervezésében valósult meg a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Károlyi-Csekonics Palotában.

A megjelenteket Győri Enikő, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke köszöntötte, aki beszédében Mádl Ferencet, mint rendkívül puritán, jó lelkű, hihetetlen tudású, nagy műveltségű embert jellemzett. Mint mondta: „Közösségteremtő volt, aki a mércét a maga szerény módján, de mindig nagyon magasra tette. Mádl Ferenc alázattal, őszinte felelősség- és kötelességtudattal élte egész életét. Az ő szellemi hagyatéka segít visszatalálni nekünk az alapokhoz, a konferencia mai témái, a szuverenitás, a jogállam és az európai integráció eredeti értelmének megfejtéséhez. Kiváló előadók lesznek segítségünkre ebben a munkában.” A megnyitó beszédet Hegedűs Endrének, az MPEE alapító tagjának zongorajátéka követte.

Martonyi János, egyesületünk tiszteletbeli elnöke előadásában többek között a jogtudós nyitottságát a világra, a jogi kultúrának a felemelkedését emelte ki.

Paczolay Péter, a strasbourgi Emberi Jogi Európai Bíróság tagja Mádl Ferencről, mint az alkotmányosság őréről beszélt előadásában.

A szuverenitás és az integráció volt a témája Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke beszédének. Rektor úr megnyitóbeszédében megemlékezett néhai Vízkelety Mariannról, az MPEE egykori elnökéről.

A továbbiakban Tóth J. Zoltán egyetemi tanár előadását hallhattuk.

Egyesületünk egykori elnökségi tagja, Juhász Imre alkotmánybíró „A jogállam szupranacionalis térben” című előadásában osztotta meg gondolatait a hallgatósággal az emlékkonferencián. Mint mondta, előadásának címe olyan fogalmakat használ, amelyeket elég nehéz manapság a helyükre tenni és ráadásul nem mentesek aktuálpolitikai kérdésektől sem. Amikor szupranacionális térről beszélünk, akkor leginkább a szupranacionális szervezetek által befolyásolt, uralt, dominált viszonyrendszert tekintjük kiinduló pontnak. Napjainkra a jogállamiság elméleti doktrínából normatív szabállyá szilárdult, preskriptívvé vált. Ennek egyik jellemző vonása, hogy jó néhány állam alkotmányban megjelent a jogállam, a jogállamkénti önmeghatározás, illetve nemzetközi jogi dokumentumok fogalmazták meg elvárásként a jogállamiság elvének tiszteletben tartását. Az alkotmánybíró előadásában ezeket a fogalmakat járta körbe, majd Mádl Ferenchez, egykori egyetemi oktatójához fűződő emlékeit idézte fel.

Prőhle Gergely, az NKE intézetigazgatója Mádl Ferenc közéleti szerepvállalását idézte fel az ünnepi megemlékezésen.

A záró gondolatokat Szilágyi Edétől, a Mádl Ferenc Intézet igazgatójától hallhattuk.

A konferenciáról készült fotók a képtárunkban tekinthetők meg.

mpee.hu
Fotó: Hegedűs Márton