Újabb mérföldkőhöz érkezett a Sorskérdéseink 2025 program: elindult a kezdeményezés második szakasza, amelynek keretében zártkörű szakmai vitafórumokon vitatják meg a munkacsoportok az eddig elkészült vitairatok tartalmát, felkért szakértők bevonásával – mondta dr. Horváth Ágnes, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkára.
– Április 30-án, Kaposváron a „Közéleti kultúra a mindennapokban” munkacsoport anyagának megvitatásával elindult az első szakmai vitafórum, amelynek célja, hogy a munkacsoport az eddig elkészült vitaanyagait felkért helyi szakértők közreműködésével értékelje, pontosítsa, és tartalmilag tovább formálja. A viták zártkörűek, ugyanakkor elengedhetetlen lépcsőfokai annak a folyamatnak, amelynek végén az anyagok a szélesebb nyilvánosság elé lépnek.
A program 2025. február 27-én indult útjára, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Professzorok Batthyány Köre és az Aquinói Szent Tamás Egyesület társszervezésében. A kezdeményezés célja, hogy érdemi értelmiségi párbeszédet indítson a nemzet sorskérdéseiről, és a különböző szakterületek polgári értékeket képviselő gondolkodói közösen fogalmazzanak meg javaslatokat a jövő alakítására.
– Fontosnak tartjuk, hogy ezek a szakmai anyagok egy közösen átgondolt, párbeszédre épülő folyamat eredményeként szülessenek meg és hosszú távon is közösségformáló szerepük legyen, fogalmazott dr. Oberfrank Ferenc a Közéleti kultúra a mindennapokban munkacsoport vezetője.
Dr. Horváth Ágnes főtitkár kiemelte, hogy a program széles társadalmi és szakmai együttműködésre épül. A vitafórumok munkáját több neves partnerintézmény is támogatja, köztük a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Fiatalok Batthyány Köre, a Százak Tanácsa, a Mádl Kör, a „Jó, hogy vagy” Életvédők Szövetsége stb. Kiemelten fontos, hogy a polgári-konzervatív értékrendet valló értelmiségiek számára legyen egy pártpolitikától semleges szakmai fórum, ahol a „sorskérdéseinket” megvitathatják.
– A kaposvári fórum a kezdet. A következő hónapokban több helyszínen is folytatódnak ezek a szakmai műhelybeszélgetések – zárta összegzését a főtitkár.