A Granasztói 85 című film apropóján Becsey Zsolt személyes visszaemlékezése nemcsak egy kivételes diplomata portréját rajzolja meg, hanem egy egész korszak közéleti és külpolitikai kultúráját is felidézi. Ajánljuk szíves figyelmükbe az egyetemi docens (KRE), volt magyar EU diplomata személyes hangvételű kommentárját a Granasztói 85 című film kapcsán.
BECSEY ZSOLT:
Magam 1991 októbere és 1994 nyara között voltam közvetlen munkatársa dr. Granasztói Györgynek brüsszeli külszolgálatom alatt. Első olyan magyar integrációs diplomata lehettem, aki az EU-val politikai kapcsolatokat ápolhatta. Akkor már megvalósult a magyar integráció első nagy fejezete, a tagság a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsban és már előkészületben volt az EK-val az Európai Megállapodásunk megkötése és ezáltal a politikai együttműködés lehetősége. Ez lehetőséget adott arra, hogy egy külön diplomata vonalon kiépülhessenek az együttműködés csatornái, ami jól is jött, hiszen ekkor zajlottak hazánk szempontjából a legfontosabb olyan európai geopolitikai kérdések vitái, melyek számunkra is kulcsfontosságúak voltak. Ilyen volt a Jugoszlávia konferencia brüsszeli működése -közben zajlott a háború- ,a szovjet birodalmi szétesés utáni első szerződéses viszonyok kialakítása az utódállamokkal vagy az uniós közös kül-és biztonságpolitika kialakítása a készülő maastrichti szerződés révén. De említhetem az un. EFTA bővítési tárgyalási kört az akkor semleges Ausztriával, Svédországgal és Finnországgal. De ekkor zajlott az un. Balladur terv vitája ,mely révén a francia politika is belépett európai szinten a térség stabilitásának alakításába. Ráadásul ekkor kellett a magyar nemzetpolitikai -nem igazán tudtak a trianoni sajátosságainkról – új viszonyok közötti alakításának brüsszeli hátterét is kialakítani ( pl. a szomszédainkkal kötendő alapszerződések körüli viták, a koppenhágai demokratikus felvételi kritériumok értelmezése külhoni közösségeinkre- amelyek akkori nyugati integrációnk nehéz de kötelező peremfeltételeit alkották. Gyakorlatailag mi kértük fel akkor az Európai Bizottságot, hogy egy közös magyar szlovák hágai peranyag elkészítéséhez Bős-Nagymaros tárgyában adjon közvetítő szerepet.
Miért említem ezt? Mert a polgári gondolkodás, melyet Granasztói György brüsszeli nagykövetként ekkor képviselt, átsütött tevékenységünkön. Volt esélye annak, hogy hazánk erővel megakadályozza a Duna egyoldalú szlovák elterelését? Nem. Volt esélye annak, hogy hazánk vétózzon a szomszédos országok integrációs tevékenysége kapcsán? Nem. Hiszen azt gondoltuk, hogy a magyar nemzet határon átnyúló egyesülése és megmaradása a térség az európai és atlanti integráción keresztül valósul meg. Volt esélye annak, hogy hazánk belekeveredik a délszláv konfliktusba? Nem, mert arra kaptunk és kijártunk garanciákat, hogy ezt nem engedik meg a NATO barátaink, annak ellenélére , hogy nem voltunk NATO tagok és a tagsági meghívás is csak később realizálódott. Sem az erő, sem a vétópolitikát nem alkalmaztuk, mégis 2007-ig a térség európai integrációjának élvonalában voltunk, senki nem tudott megelőzni minket. Mert stabilitást és nyugati értékrendet sugároztunk magunkról. Minden lényeges lépés nagy nemzeti konszenzussal születetett- pl. a magyar parlament így szavazta meg az EU csatlakozási szerződés benyújtását is. Ennek volt a legfőbb eredménye az is, hogy szinte minden kérdésben nemcsak tájékoztattak, hanem megkérdeztek minket, erre Granasztói György figyelme és személyisége is garancia volt.
A polgári attitűd abban is megmutatkozott, hogy jól kellett integrálni minden értékrendű és hátterű személyiségű diplomatát abba a közös célba, amelyet el akarunk élni. Granasztói György jól tudta ezt, ezért olyan brüsszeli képviseleti rendszert hozott létre, melyben egyensúlyba hozta az integrációs biztonsági, politikai-nemzetpolitiakai és gazdasági szempontokat is, ezeknek megfelelően háttértől függetlenül olvasztott egy munkaegységbe Simonyi Andrást és Gottfried Pétert, akinek jó készültsége és szakmai ambíciói garanciát jelentettek a sikerre.
A korszerű diplomáciai kultúra felépítése is lényeges örökség maradt. Ha valakivel- mondjuk egy agresszívnak tűnő szomszédos állammal – szemben van gond, akkor azt megfogalmazzuk, nincs taktikai elhallgatás. De ha ezt megtettük, akkor a pozíciónkat higgadtan és agresszió nélkül képviseljük. Ha kell beszélünk vele, ha kell akkor csak kerüljük, de elismerve értekeit nem szidjuk a harmadik fél előtt. Ez a magatartás jelentkezett mind a nehéz déli határhelyzetnél a szerbek kapcsán a délszláv háború alatt, mind a román aláaknázó magatartással szemben, mind pedig a szlovák magatartás kapacsán. És az is előremutató volt, hogy a múlt sokszor nyomasztó öröksége kapacsán a francia kapcsolatrendszer új alapokra helyezése is az ő szellemi iránymutatásának része volt. Ettől még igazi magyar tudott maradni, de elismerést vívott ki frankofón körökben is, mert tudtuk, hogy egyetlen lényeges relációs rendszer nem maradhat ki a párbeszédből ahhoz , hogy sikeresek lehessünk.
A polgári autonómia attitűdjéről még egy rövid történet Granasztói nagykövetről. 1993 magasságában az egyik Bős-Nagymaros ügyével kapcsolatos politikai egyeztetés kapcsán a magyar delegáció vezetője, Martonyi János államtitkár kérte a nagyköveteségen annak lehetőségét, hogy tudjon valahol nyugodtan budapesti vezetőkkel telefonon egyeztetni a követendő pozíciót illetően. Magam körbekérdezve azt láttam, hogy az éppen Budapesten tárgyaló Granasztói György nagyköveti szobája erre alkalmas, ezért onnan az államtitkár valóban tudott intézkedni, egyeztetni. Másnap a visszatérő Granasztói György hívatott, majd elmagyarázta, hogy az ő polgári felfogása alapján tisztelni kell a másik polgár autonómiáját, ezért az egyetemen, kutatóintézetben ,de külszolgálatban sem fogadja el, hogy valaki személyes íróasztalán vagy holmija között mások ügyeket intézzenek. Nagyra becsüli Martonyi Jánost, de még az ő esetében is ezt az elvet tartja, ilyet jóérzésű ember nem menedzsel le. Magam az adminisztratív szocializációmmal habogtam, hogy ez volt a kétzenfekvő gyors és egyszerű megoldás, de láttam, hogy ezen túl fontosabb lesz Márait olvasni. És tisztelni a polgár autonómiáját, bárhol és bármilyen helyzetben.
