A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület története 1995. szeptember 23-án indult, amikor nyolcvan résztvevővel kifutott az első Polgári Gondola. A megjelentek – közöttük Andorka Rudolf, Martonyi János és Nemeskürty István – nyilatkozatot írtak alá, amiben kezdeményezték a polgári oldal szervezeteinek összefogását.
Az egyesület indulásának alapgondolata az volt, hogy a meglévő polgári erőknek össze kell fogniuk az ország egésze érdekében. Az előkészítő munka eredményt hozott, hiszen az alapításban 9 egyesület és 131 magánszemély vett részt.
Az elhatározást tett követte, 1996. február 25-én – ma 29 éve – megalakult a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, amelynek Mádl Ferenc az első elnöke.
Azóta számos konferenciával, szakmai egyeztetéssel és közéleti eseménnyel járultunk hozzá a közös célok megvalósításához.
A jubileumi év alkalmából „Polgári értékek a XXI. században” címmel 2025. február 27-én, csütörtökön ünnepi konferenciát rendezünk az Országház Felsőházi termében, amelyen közösen tekintünk vissza az elmúlt közel három évtizedre, és elindítjuk a Sorskérdéseink 2025. programsorozatot.
Az ünnepi konferenciát Győri Enikő, az MPEE elnöke nyitja meg a Felsőházi ülésteremben. Ezt követően Osztie Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Egyesület elnöke mutatja be Sorskérdéseink 2025 közös programunkat.
A szakmai program folytatásában Szalai Piroska és Varga Zsolt kutatásvezetők az MPEE 2024. évi polgári értékrendkutatásának eredményeit értékelik.
A konferencia egyik legjobban várt eseménye Kövér László házelnök Polgári értékek a XXI. században című előadása. Ezt követően Kövér László házelnök, Győri Enikő elnök, Szalai Piroska és Varga Zsolt a résztvevők kérdéseire válaszolva reflektálnak a felvetett témákra.
Ez az esemény kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk közös utunkra, és meghatározzuk a jövő kihívásait és lehetőségeit.
Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt 29 évben velünk tartott, támogatott és hozzájárult küldetésünk sikeréhez.
mpee.hu