Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) felkérésére Orbán Viktor miniszterelnök huszadik évértékelőjét 2018. február 18-án, vasárnap 15 órától tartotta meg Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor évértékelő beszéde
Budapest, 2018. február 18.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Boross Péter miniszterelnök úr, Tarlós István
főpolgármester úr, Kövér László házelnök úr!

Szeretettel köszöntöm Önöket. Örülök, hogy újra együtt lehetünk. Mindig izgalommal
készülök erre a találkozóra. A mai mondandóm igazi problémáját nem a tartalom jelentette, a
gondolatokat és a témákat illetően inkább a bőség zavarával küzdök, az igazi kihívást az
idősíkok jelentik. Figyelembe kell venni, hogy ez a huszadik évértékelő beszéd. Aztán azt is,
hogy hamarosan lezárjuk a második egymást követő kormányzati ciklusunkat, ez nyolc év. És
ami mindenkit izgalomban tart: 49 nap, és itt a választás. Ráadásul idén harminc éve, hogy
megalakítottuk a Fideszt. Ezeket kellene a következő percekben ügyesen összehangolni. De
nem azért jöttünk ide, hogy együttérzésünket fejezzük ki az előadóval az ő intellektuális
problémái miatt, hanem azért, hogy meghallgassuk, amit mondani akar.

Hölgyeim és Uraim!

Amikor az elmúlt nyolc évről beszélünk, tudnunk kell, hogy a magyarokban él egy furcsa
szerénység vagy inkább álszerénység. Már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy hiába
álltak palántázáskor példás rendben a sorok, a szüleim legfeljebb annyit mondtak: végeztünk.
Arra is emlékszem, hogyha a mesterek jöttek hozzánk, és megjavítottak valamit, azt mondták:
bírni fogja. Azt, hogy jól sikerült, pláne azt, hogy ma jól dolgoztam, vagy kiválóan elvégeztük
a munkánkat, sose jött ki a torkukon. Van ebben valami tiszteletreméltó visszafogottság,
valami egyszerű méltóság; ne én dicsérjem magam, beszéljenek helyettem a tények, a
munkám. Ez hasznos és szép útravaló. A politikában azonban szinte lehetetlen betartani. Az
ellenfelek ugyanis híján vannak az efféle szemérmességnek, lehangoló, undok és általában
igazságtalan dolgokat vágnak a fejünkhöz, ritkán ismernek mértéket. Ne kövessük őket, de
azért balekok se legyünk. Kellő szerénységgel és mértéktartással, de mondjuk ki azt, hogy ez
a nyolc év bizony jól sikerült. Sőt, azt is bevallhatjuk, hogy jobban, mint ahogy vártuk.
Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük. Tíz év alatt egymillió
munkahelyet vállaltunk, és már 736 ezernél tartunk. Az áremelkedések megfékezésében sem
gondoltam ilyen látványos és érezhető eredményre; igaz, minden bizakodás mellett sem
számíthattunk arra, hogy Matolcsy György ilyen ütemben és gyors eredményekkel alakítja át
a nemzeti bankot. Köszönet érte! Arra is inkább csak a tizedik év végén számítottam, hogy
Magyarország történetében először eljutunk oda, hogy a magas gazdasági növekedés miatt
nyugdíjprémiumot fizethetünk a nyugdíjasoknak. Ez már most karácsonykor megtörténhetett.
Bravó, Varga Mihály! A nemzetgazdasági fejlesztések és építkezések gyorsan haladnak, talán
túl gyorsan is. Bármerre nézünk, toronydarukat és építkezésen dolgozó embereket látunk.
Abban is inkább csak titokban reménykedtem, hogy tető alá hozunk egy olyan béremelési és
adócsökkentési megállapodást, amelyet a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány is
vállalni tud, de hát ez is megtörtént. Arra se gondoltam, hogy az agrárkamara ilyen sikeresen
újraszervezi magát, s hogy ilyen nagy számban teremtünk új munkahelyeket még a
mezőgazdaságban is. Ráadásul a kis- és közepes birtokok felerősödése is gyorsabban halad,
mint arra józan ésszel számítani lehet. Köszönjük szépen Fazekas Sándornak! A kellemes
meglepetések közé tartozik, hogy a felsőoktatásban tanuló romák száma kétszeresére nőtt.
Megemelhetjük a kalapunkat Balog Zoltán miniszter úr előtt is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arra számítottam, sőt megköveteltem a gazdasági minisztereinktől, hogy célozzák meg a
teljes foglalkoztatottságot, és hogy szabadítsák ki az eladósodott családokat a deviza- és
egyéb hitelek csapdájából. Az is elvárható volt, hogy új szabályokkal elérjék, hogy
Magyarországon többet ne lehessen az embereket hitelekkel becsapni, kifosztani és
élethosszig tartó adósságfizetésbe kényszeríteni. Vagyis azt gondoltam és reméltem, hogy a
gazdaságot helyreütjük, emelkedő pályára állítjuk, s az anyagi viszonyok tekintetében
mindenki léphet legalább egyet előre. Arra viszont nem számítottam, hogy az életvitelünk, az
életformánk, amelyben a kultúra, a sport és a művelődés mindig is fontos szerepet játszott,
nyolc év alatt ilyen gyorsan regenerálódik. Nem győzünk elég turista- és kerékpárutat, elég
turistaházat, panziót és wellness hotelt építeni. A sportolóink száma több, mint kétszeresére
emelkedett. Másfélszeresére nőtt a színházba járók száma, kétszeresére a koncertek
látogatottsága, lassan megtelnek a múzeumok, a fesztiválok és a mozik is. Jó érzés látni, hogy
a magyar nép minden gazdasági megrázkódtatás ellenére is kultúrnép maradt. A házasság sem
ment ki a divatból, sőt ha minden úgy maradt volna, ahogy 2010-ben volt, akkor ma 50
ezerrel lennénk kevesebben, s ez akkor is szép eredmény, ha a népesedésben összességében
továbbra sem állunk jól. Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy kihoztuk ebből a nyolc
évből, amit emberi számítás szerint – különös tekintettel a nemzetközi ellenszélre – ki lehetett
hozni. Úgy látom, a hibajegyzékkel együtt is ez a nyolc év nemcsak vállalható, de számos
eredményére büszkék is lehetünk. Azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne
legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is nyíltan meg kell mondanom, hogy aki szerint Magyarország már elérte céljait,
valószínűleg nem tudja, mit beszél. A befutó, a célszalag, nos, az még jócskán odébb van. Azt
ép ésszel senki sem vitatja, hogy Magyarország jobb benyomást kelt, jobban néz ki, mint
nyolc évvel ezelőtt. Sőt, talán abban is egyetértés van, hogy kezd hasonlítani egy dolgos,
rendezett és tisztességes országra, de még nem úgy néz ki, ahogy szeretnénk. Még nem olyan,
amilyen lehetne. Már jobban teljesít, de még nem úgy, amire tehetsége alapján képes lenne.
Még közel sem értünk a munkánk végére, van még munkánk bőven.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami a jövőt illeti. Önök mindannyian jól ismernek engem, tudhatják, hogy az egyszerű
dolgokban hiszek: a munkában, a családban és a hazában. A jövőre nézve is csak ezt
kínálhatom Önöknek. Hiszek abban, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol a kemény
munkát megjutalmazzák_ aki többet dolgozik, többet is visz haza. Abban hiszek, hogy a
családok tartják meg – gerinc módjára – az egész országot. Hiszek abban, hogy mindenkit, aki
gyereket vállal, támogatni kell – teljes szívünkből és teljes erőnkből. Abban hiszek, hogy az
édesanyákat tisztelni és becsülni kell, és én hiszek abban, hogyha ezt tesszük, akkor mi,
magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem többen leszünk. Abban hiszek, hogy
nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk. Ápoljuk a magyar nyelvet,
megvédjük keresztény és magyar kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar
szabadságot. Nos, kedves Barátaim, ez a magyar modell, és úgy látom, ez működik. A munkát
megbecsülni, a családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget
megőrizni – ez a jövő, s ez a jövő a mienk lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar modell nem azért működik, mert az ország vezetői hisznek benne. Természetesen
ez elengedhetetlen. A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne.
Emlékszem, az elején, amikor meghirdettük, még kevesen voltunk. Akik támogatták is,
inkább reménykedtek, mint hittek benne, de ez lépésről lépésre megváltozott, s végül a
reményből hit lett. Most már sok milliónyian hisznek abban, hogy a munka, a család, a haza
nemcsak szép és nemes dolgok, hanem sikeres politikává is szervezhetők. Az igazat
megvallva, erre vagyok az elmúlt nyolc évből a legbüszkébb. Ezért köszönettel tartozom és
tartozunk a több mint 700 ezer embernek, akik éltek a munkavállalás lehetőségével, és nem
segélyből, hanem már munkából tartják el a családjukat. Köszönettel tartozunk a magyar
vállalkozóknak, akik hittek nekünk, vállalták a kockázatot, befektettek a jövőbe, és
munkahelyeket teremtettek. Dolgozó emberek és munkát teremtő vállalkozók; ők együtt a
magyar gazdaság sikerének kovácsai. S köszönettel tartozunk minden magyar fiatalnak, akik a
családalapítás útjára léptek. A házasságkötések száma 46 százalékkal emelkedett. A bűvös
szám, amit a tudósok termékenységi arányszámnak neveznek, 1,23-ról 1,49 lépett. Biztató
kezdet, de messze van még a 2-től, ami már a megmaradásunkat jelentené. Messze, de nem
elérhetetlen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden jövendőbeli tervnek feltétele, hogy a saját utunkon járhassunk. Márpedig csak
független, másoknak ki nem szolgáltatott nemzetek járhatják a saját útjukat. Ma már nem
vagyunk pénzügyileg kiszolgáltatva senkinek. Újra vannak nemzeti közműveink, a családok a
rezsivel így nem a multik profitját fizetik. Véget ért az energiafüggőségünk korszaka is, pénzt
és fáradságot nem kímélve kiépítettük a szükséges vezetékeket, és hamarosan nemcsak
Oroszországból, de Romániából, sőt Lengyelországból is érkezik gáz Magyarországra.
Nemzeti kézben van a bankrendszer több mint 50 százaléka, és nemzeti tulajdonba került a
magyar médiumok több mint fele is. Magyar bankrendszer és magyar médiumok nélkül nincs
nemzeti függetlenség. Figyelmeztetem azonban magunkat, a függetlenségünk most megvan,
de az nem olyan, mint a lekvár. Nem áll el a polcon, időről időre meg kell védeni. Ezért,
kérem, ne feledjék: nem szabad az ország sorsát internacionalisták kezébe adni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A választásra készülve annyit megállapíthatunk, hogy nekünk sikerült az, ami egyetlen más
pártnak sem: mi összetartottunk. S mivel sikerült összetartanunk egymással, sikerült
összetartanunk az országot is. Sikerült komoly célok mögé többséget verbuválni, sőt a
legkomolyabb kérdésekben – mint a függetlenség, határvédelem és migráció – pártvonalakon
átnyúló, hatalmas egységet is összekalapáltunk. Nagy dolog ez a mai széthúzásra és
széthullásra hajlamos időkben. A magyar politikában, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi
biztosítjuk a folyamatosságot és a tapasztalatot. Vérvonalunk az első választásoktól máig
húzódik, 16 évet voltunk ellenzékben, és 12 évet voltunk kormányon. Nincs még meg az
egyensúly, mint láthatják… Azt már megtanulhattuk, hogy a politikában az idő a
legfontosabb. Egy ország kormányzásához tapasztalat kell és magabiztosság, terepismeret és
nemzetközi kitekintés, s ha ez még párosul az újító bátorságával, már nyert ügyünk van.

Hölgyeim és Uraim!

A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak,
nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre
kiapadhatatlannak tűnő tetterő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi nemcsak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk.
A mai világban, ha valaki a haza ügyéről beszél, gyakran letorkollják: folklór, unalmas,
nosztalgia, idősödő urak érzelgőssége… De világosan meg akarom mondani Önöknek, hogy a
haza persze tele van túlcsorduló érzelmességgel, de nem csupán az. A haza egy szívbéli
horgony, amire mindenkinek szüksége van, és a hazafiak inkább elismerést érdemelnek, hogy
újra és újra, minden támadás és gúnyolódás ellenére kivetik ezt a horgonyt, és újra és újra a
szemünkbe mondják, hogy a haza minden előtt. Vagy modern kiadásban, amerikanizálva:
nekünk Magyarország az első.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha ma azt mondják valakinek, Magyarország, akkor az Budapestre, a Balatonra, a szép
magyar nőkre, a gulyáslevesre és a jó borokra gondol. Ha azt mondják, magyar politika, akkor
biztosak lehetünk benne, hogy a Fideszre gondolnak, a kifinomultabbak a Fidesz–KDNP-re.
Ez érthető, hiszen kétszer egymás után nyertünk kétharmaddal, és koalíciós kényszer nélkül
kormányozzuk az országot. Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk és
befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná. Minek
is köszönhetjük ezt? Elsősorban annak, hogy a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve
szünetelteti a politikai korrektséget. Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a
korrekt semmit mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.
Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok Európájában.
Budapesten a világos beszéd a divat. Egyértelmű szavak és mondatok. Budapesten azt akarjuk
mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk. Nagy luxus ez a mai
európai politikában, és mi, magyarok szinte lubickolunk benne. Persze jó lenne, ha a víz
ritkábban fröccsenne ki a partra.

Hölgyeim és Uraim!

Azt, hogy ma a magyar politikából az embereknek itthon és külföldön mi jutunk eszükbe,
nem adták ingyen. A Fidesz harminc éve alakult. Hosszú út volt ez. Nehéz küzdelmek,
kitartás, hűség, bajtársiasság. Hűség és szolgálat Magyarország felé, egység és bajtársiasság
egymás iránt. Minden magyar ember ismer, sőt kiismert bennünket. Tudják, nem beszélünk a
levegőbe, nem ragad magával bennünket a nagyotmondás kísértése sem. Amit mondunk,
komolyan gondoljuk. Amit vállalunk, abba bele is vágunk, azért keményen dolgozunk, és a
végén megcsináljuk, általában el is érjük. Ha nem lenne foglalt, azt mondanám: mi vagyunk a
nyugodt erő. Mi önmagunk vagyunk, és nem árulunk zsákbamacskát, antikommunisták
vagyunk és hazafiak. Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy
mindent megtegyünk érte. Ez különböztet meg bennünket a többi politikai párttól.
Nem dolgom más pártokkal foglalkozni, de 49 nappal a választás előtt ez aligha kerülhető el.
Nézem a többi párt állapotát, és nem mindig hiszek a szememnek, és bevallom Önöknek, nem
is értem, hogy tudnak emberek és pártok ilyen állapotban bizalmat kérni, sőt kormányzásra
jelentkezni. Van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a listavezetői székbe,
miniszterelnök-jelöltnek hívatja magát, pedig mindenki látja, csak egy csődgondnok, akinek
az jutott történelmi feladatul, hogy kivezesse az MSZP-t a parlamentből. A másik baloldali
párt rátalál régi gyökereire, és egy volt miniszterelnök vezetésével visszavedlik egy virtigli
kommunista párttá, aki börtönnel, államosítással, új rendszerváltással fenyegeti az embereket,
és szellemi tekintetben csak annyit tud mondani, hogy az egyházak fogják be a szájukat, és jó
lesz, ha meghúzzák magukat. Einstein, aki nemcsak a fizikai jelenségeket, hanem az elméket
is megfigyelte, azt mondta, az őrültség az, amikor újra és újra ugyanazt tesszük, de mindig
más eredményt várunk. Van olyan párt is, van nekünk olyan pártunk is, amelyiknek annyi a
mondanivalója a világról, hogy lehet más. Zseniális meglátás! De hogy milyen legyen, azt
tőlük aligha tudjuk meg, mert annyira mások, hogy azt sem tudjuk, jobb- vagy baloldaliak,
nemzetiek vagy internacionalisták, azt sem tudjuk, ki van bent, és ki van kint, olyan nagy a
jövés-menés. A kiváltak alapította pártoknak a nevét se tudjuk megjegyezni, mert láthatósági
problémákkal küzdenek, és kérészéletűek. De a legabszurdabb, hogy egy szebb napokat is
megélt nemzeti párt azzal áll elő a mai vészterhes és migránsverte időkben, hogy az iszlám az
emberiség utolsó reménye. Nos, leesik az ember álla, nem hisz a fülének. Igazán
megcsíphetne bennünket valaki, hogy gyorsan felébredjünk, de nem, hiába, ez a mai magyar
valóság, ez a kínálat, ilyenek a kormányzásra jelentkezők.
Udvariasan, de határozattan csak annyit mondhatok, Magyarország ennél többet érdemel.
Nem csoda hát, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van. Egy
mondat erejéig azért vegyük őket komolyan, és szögezzük le, mi azok vagyunk, akik azt
gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység. Ma, amikor az európai emberek
kereszténységről beszélnek – s ez a distinkció fontos –, akkor elsősorban a kultúrára és az
életformájukra gondolnak. Ezért van az, hogy Magyarországon a kutatások és elemzések
szerint az emberek 78 százaléka azt szeretné, hogy őrizzük meg keresztény kultúránkat és
keresztény hagyományainkat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor a jövőről és az előttünk álló választás tétjéről gondolkodunk, érdemes felfigyelnünk
arra, mennyire felszaporodott az Európa jövőjét taglaló, sötét tónusú elemzések, előrejelzések
és jóslatok száma. A bevándorlás miatt Európa felett sötét felhők gyülekeznek, állítják az
írástudók. Sötét jövendölések mindig is voltak. Ez megszokott kísérőzenéje az európai
politikának. Ami a mostaniakban aggasztó, hogy lényegüket tekintve matematikai
természetűek. Számokról, számszerűsíthető változásokról szólnak, s a számoknak mindig
súlyuk van, akkor is, amikor becslések. A becslések szerint a bevándorlók aránya gyorsuló
ütemben nő majd a tőlünk nyugatra fekvő európai országokban. Franciaországról és
Hollandiáról inkább nem is mondok semmit, de például a született németek is a legtöbb német
nagyvárosban visszaszorulóban vannak. A bevándorlók ugyanis először a nagyvárosokat
foglalják el. Bajorországban például ma már több pénzt költ menekültügyre, bevándorlásra és
integrációra, mint amennyit a gazdaság, a környezetvédelem és az egészségügy állami
költségvetésére együttesen. Bécsben járva én is azt hallottam, hogy az idei tanév beiskolázási
adatai alaposan megleptek mindenkit, az iskolakezdők között felszökött az iszlám vallású
gyermekek aránya. Ez az a jövő, amelyik ott már a jelen. A NATO-jelentések szerint – úgy
látszik, a katonák még nem hagyják magukat cenzúrázni – 2020-ig 60 millió ember indul
majd Európa felé. Abban is egyetértés van, hogy Afrika olyan erőt képvisel majd, amely
minden várakozást felülmúl. 2050-re megkétszereződik az ott élők száma, 2,5 milliárdan
fogják lakni, tízszer annyi fiatalja lesz, mint Európának. Két lehetőség áll Afrika előtt. Az
egyik, hogy sikerül megismételni azt a bravúrt, amit Kína, India, Indonézia vagy Vietnam
mutatott be az egész világ ámulatára Ázsiában: más-más módon, de viharos sebességgel
kiverekszik magukat a szegénységből, gazdaságukat növekedési pályára állítják, s lassan
átveszik a vezető szerepet a világgazdaságban. Az ő sikerük arra emlékeztet bennünket, hogy
nem a történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia a történelmet, s erről a leckéről,
mint afféle osztályismétlő diákok, mi, magyarok is sokat tudnánk beszélni. A másik
lehetőség, hogy Afrika nem tud az ázsiai fejlődés útjára lépni, és nem lesz képes emberhez
méltó körülményeket teremteni a fiatal nemzedékek számára. Ha ennek a több százmilliós
fiatal tömegnek megengedik, hogy följöjjenek északra, akkor Európa hamarosan iszonyatos
nyomás alá kerül majd. A legtöbb bevándorló ráadásul az iszlám világból érkezik majd. Ha
minden így folytatódik, akkor Európa nagyvárosaiban egyértelmű muszlim többség lesz, s
London nem a kakukktojás, hanem az első fecske lesz. A kultúránk, az identitásunk és a
nemzeteink, ahogy ma ismerjük őket, ha ez így meg tovább, megszűnnek létezni. A
legrosszabb rémálmaink válnak valóra. A Nyugat elesik, miközben Európa észre sem veszi,
hogy megszállják. Azoknak lenne igazuk, akik szerint a civilizációkat nem meggyilkolják,
hanem öngyilkosak lesznek? Sokan úgy vélik, ha mindez be is következik, csak sokára
következik be. Akik ezt gondolják, szerintem tévednek. Az elemzések 2050-ig tekintenek
előre, s a magamkorabeliek akkor érnek majd 80-as éveikbe, vagyis még a saját szemünkkel
láthatjuk, milyen irányt vett a mi nyugati világunk jövője, a gyerekeinkről és az unokáinkról
nem is beszélve.
S itt, kedves Barátaim, szólnom kell a Nyugat- és Közép-Európa közötti vitáról is. Úgy tűnik,
Európa két részének fejlődési iránya elkanyarodott egymástól. A demokrácia, a jogállam, a
piacgazdaság természetesen közös marad, de az alapok, amire mindez épül, nos, azok egyre
inkább különbözni fognak egymástól. Erről ma még nem beszélnek nyíltan a politikusok, de
már mindenki látja. Nyugat-Európában bevándorlóországokká váltak a régi nagy európai
nemzetek. A kulturális alapok átalakulása, a keresztény kultúrájú népesség fogyása, a
nagyvárosok iszlamizálódása napról napra halad előre, s bevallom, hogy én nem látom azokat
a politikai erőket, amelyek meg akarnák és meg tudnák állítani, horribile dictu: vissza tudnák
fordítani a folyamatokat. Mondandóm nézőpontjából most mindegy, hogy ez a liberális
demokráciák gyengesége, a korábbi gyarmattartó és rabszolgatartó múlt visszaütése vagy a
Soros György-féle birodalom pénzéhes, felforgató akcióinak következménye-e. A tény tény
marad. Bármi is volt a kiváltó ok, Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű
világgá vált, és Közép-Európától különböző, merőben új fejlődési jövő felé halad. Rossz hír
ez számunkra. Ez azt jelenti, hogy az iszlám civilizáció, amely mindig is hivatásának
tekintette Európa megtérítését – ahogy ő mondja – az igaz hitre, a jövőben nemcsak dél, de
nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai
határvédelemmel, rendőreink példamutató helytállásával és Pintér Sándor vezetésével
sikeresen védtük meg a déli határainkat, megakadályoztuk, hogy az iszlám világ délről
elárasszon bennünket. Abban az irányban mi vagyunk a latin, vagyis a nyugati kereszténység
utolsó országa. Mi stabilan állunk a lábunkon, védvonalaink a legnagyobb áradat
feltartóztatására is alkalmasak. Ráadásul az ortodox kereszténység is derekasan és elszántan
harcol a hátországokban, elismerésünk Szerbiának, Romániának és Bulgáriának.
Bármennyire abszurd is, a helyzet az, hogy a veszély ma nyugatról fenyeget bennünket. Ezt a
veszélyt a brüsszeli, berlini és párizsi politikusok hozzák a fejünkre. Azt akarják, mi is vegyük
át az ő politikájukat, azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az
utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt. Azt akarják, mi is fogadjunk
be migránsokat, és váljunk mi is kevert népességű országokká. Korábban azt mondták, azért
várják ezt el tőlünk, mert az idegen szép, a kevert népesség jobb, és mert az igazi európai nem
véd olyan ósdi, középkori dolgokat, mint a hazája és a vallása. Ezek a hangok ma már talán
halkabbak, most az a divatos nóta, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válnunk, mert ez így
szolidáris. Világosan meg kell mondanunk, hogy mi azokkal a nyugat-európai emberekkel és
vezetőkkel vagyunk szolidárisak, akik meg akarják menteni a hazájukat és a keresztény
kultúrájukat, és nem azokkal, akik túl akarnak azon lépni. Mi sohasem leszünk szolidárisak
azokkal az európai vezetőkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják
léptetni Európát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Világosan és egyértelműen meg kell mondanunk azt is, hogy a harcot, amelyet vívunk, nem
tartjuk reménytelennek, sőt úgy látjuk, hogy éppen győzelemre állunk. A V4-országok
szilárdak, az ortodoxia kitart, úgy tűnik, a horvátok is észhez tértek, Ausztria éppen most
fordult hazafias és keresztény irányba, Bajorországban a CSU vezetésével szellemi és
politikai ellenállás épült ki, talán még nem túl későn. És várjuk, várva várjuk az olasz
választási eredményeket, s vele együtt a fordulatot, amellyel a józan ész, az olasz nemzeti és
kulturális öntudat és Silvio Berlusconi kerül ismét kormányzati pozícióba. Forza, Italia!
És most emlékezzünk meg azokról az európai politikusokról, a mi kollégáinkról, akik az
elmúlt években belénk haraptak, de végül belénk törött a foguk. Rövid névsorolvasás.
Faymann és Kern osztrák kancellárok, Renzi olasz miniszterelnök, Milanović, a horvátok
dicstelen miniszterelnöke és persze Martin Schulz, aki mániákusan minden akart lenni, és
végül semmi sem lett. Úgy látom, a lista nem zárt, van még rajta néhány kiadó hely.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez bizakodásra ad okot. Végül is jó látni, ha az ember nem hiába dolgozik, de a helyzet
nem ad okot az elbizakodásra. Az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt
nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel. Van, aki még érzi a pénzszagot, látja Európa
és vele az euró meggyengítésében rejlő üzleti lehetőséget, vannak, akik a globalista elittől
kapott állásukat és zsoldjukat nem akarják elveszteni, s itt van az európai ideologikus
értelmiségnek az a fajtája is, amely állandóan Európa átalakításával kísérletezik. Jól fejlett
példánya ez utóbbinak az a magyar Soros-szervezeti aktivista, aki azt találta mondani, hogy
szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség. Egy
ideig nem értettem, miért mond valaki ilyen nyilvánvaló szamárságot, hiszen nyilvánvaló,
hogy mi, magyarok a migránsokkal összevetve képzettebbek, iskolázottabbak és
munkaképesebbek vagyunk. Ez nyilvánvaló. Aztán a napokban a Soros-hálózat egyik
főideológusa, az Európa Tanács emberjogi főbiztosa elkottyantotta, hogy titokban már
évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját, ahogy ők
szerényen mondják, ha én ki tudom mondani: a homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz,
Soros-féle embertípus. S rájöttem, hogy onnan nézve mi, bennszülöttek, akiknek van saját
hazájuk, saját kultúrájuk, saját vallásuk, amihez ráadásul foggal-körömmel ragaszkodunk,
nos, mi a sorosok nézőpontjából reménytelen, átformálhatatlan egyedek vagyunk. Az ő
nézőpontjukból a migránsok valóan jobb alapanyagot jelentenek. A magyar nép
nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy sértetlenül és vidáman élhetik az életüket
közöttünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán mesterkednek.
Nos, persze azért ezt nem fogjuk tétlenül nézni. Nem vagyunk birkák, akik csendesen
álldogálva várják, hogy beteljesüljön rajtuk a végzetünk. Természetesen harcolni fogunk, és
ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be. Első lépésnek itt a Stop Soros
törvényjavaslat. A migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági
engedélyhez kötjük, a migránsbarát NGO-knak, az ilyen álcivileknek szánt külföldi támogatás
egy részét átirányítjuk a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelünk el, s akik nem
hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltjuk – legyenek bármilyen
hatalmasok vagy gazdagok. S harcolni fogunk a nemzetközi arénában is. Holnap átadom az
Európai Tanácsot éppen most elnöklő bolgár miniszterelnöknek azt az európai
törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét. Ez a fontos,
mármint a határvédelem, és nem a kötelező kvóta. Ha ugyanis zárjuk a határokat, senki sem
juthat be engedély nélkül, így nem is lesz kit szétosztani. Aki pedig engedélyezi migránsok
belépését az országába, az tartsa is meg őket, viselje is a gondjukat. Arra is fel kell hívjam az
Önök figyelmét, arról aztán meg végképp szó sem lehet, hogy a javát kiválogatja, a többit
meg ideküldi.
Arra is fel kell hívjam az Önök figyelmét, hogy időközben egy új vitatér is megnyílt. Az
Egyesült Nemzetek Szövetsége, az ENSZ fejébe vette, hogy az év végéig tető alá hoz egy
nemzetközi megállapodást a migrációról. A szerződéstervezetet vitára bocsátották. Az
Egyesült Államok már el is hagyta a tárgyalóasztalt, mert szerinte a javaslat reménytelenül
bevándorláspárti és határvédelem-ellenes. A mi önbizalmunk jobb állapotban van, ezért mi
úgy döntöttünk, egyelőre maradunk a tárgyalóasztalnál, és megváltozatjuk a készülő
szerződés szövegét. Mit is akar az ENSZ? Szép feladat ez Szijjártó Péter barátunknak. Mit is
akar az ENSZ? Az ENSZ el akarja fogadtatni, hogy a bevándorlás és annak elősegítése
kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és a jóléthez. Európából nézve ez
nyilvánvalóan ostobaság, olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az influenzajárvány jó
dolog, mert kedvezően járul hozzá az emberek egészségéhez és közérzetéhez. Az ENSZ
szerint biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kell létrehozni Európába, az
ENSZ szerint minden európainak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorlókat a
letelepedésben és a munkavállalásban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Értjük mi, hogy az ENSZ tagállamainak úgy 80 százaléka inkább migránsokat kibocsátó
ország, de nem azért hoztuk létre az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy szembeforduljon
velünk, és olyasmit erőltessen ránk, ami tönkretesz bennünket. Azt is mondja az Egyesült
Nemzetek Szervezete, hogy meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek
gátolják a bevándorlók átkelését a határokon. Kihúzhatjuk magunkat, ez a kerítésről szól, ezt
egyenesen nekünk címezték. Érdekes módon az efféle javaslatok legtöbbször olyan
emberektől származnak, akiket testőrök védenek, páncélozott autókban járnak, magas kerítés
veszi körül a házukat, és biztonsági rendszer védi őket a nap 24 órájában. Mi inkább azt
javasoljuk, először ők szereljék le a kapukat, bontsák le a kerítésüket, és küldjék el az őreiket.
Azt javasoljuk, akkor folytassuk a tárgyalásokat, ha a kísérlet sikerült, s ők még mindig
életben vannak. Ha a kísérlet mégsem sikerül, szívesen adunk nekik menedékjogot
Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez nyilvánvaló és teljes képtelenség. Érthetetlen, miért néznek bennünket olyan
sültbolondnak, hogy mi ezt elfogadjuk, és utána végrehajtjuk. Meg kell mondanunk
egyenesen, hogy Magyarország nem a zavart elméjű emberek országa. Értjük mi, hogy Soros
György szervezetei nemcsak Brüsszelbe és Budapestre fészkelték be magukat, hanem New
Yorkba, az ENSZ-nél is. Értjük, hogy temérdek pénzt áldoznak arra, hogy a migrációt
világméretekben elfogadtassák. Látjuk, hogy Soros nemcsak velünk, de az angolokkal, Trump
elnökkel és az izraeliekkel is tengelyt akasztott, és a téma mindenhol ugyanaz: a bevándorlás
és a migráció elfogadtatása. De ez nem fog menni. Nem vagyunk egyedül, és közösen fogunk
küzdeni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megfékezzük, majd
megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk, márpedig lehet elég szövetségesünk, akkor biztos
vagyok abban, hogy a végén sikerrel is járunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

S végül hadd tegyek egy megjegyzést arról, hogy a tegnapi nappal útnak indult a választási
kampány. Elnézve az ellenzék tegnapi kampánynyitóit, egy régi megfigyelésem jutott
eszembe: ha kampány van, a valóság befogja a száját. Őrizzük meg a higgadtságunkat, és
beszéljünk itt is egyenesen. Ma Magyarországon politikai ellenfeleink reménytelen
helyzetben vannak. Nem értették meg az idők szavát. Nem álltak mellénk, és nem álltak az
ország mellé a legfontosabb kérdésekben. Nem támogattak minket a kerítésépítés idején,
kihátráltak a kötelező kvótával kapcsolatos népszavazásból. Nem támogatták az
alkotmánymódosítást. Letagadták a bevándorlást, letagadták a kötelező kvótát és a Sorostervet.

Ezt az emberek látják és tudják. Ezért van reménytelen helyzetben ma Magyarországon
az ellenzék. De Gaulle-tól tudjuk, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül. Az ellenzéki pártok
minden mondatából gyűlölet árad. Úgy látom, hogy alantasságban, személyeskedésben és
álszenteskedésben nem lesz hiány, de mi emlékezzünk arra, hogy a választás nekünk ünnep.
Magyarok milliói várták, hogy a kommunista elnyomás és a szovjet megszállás után végre
szabadon választhassanak. Ne hagyjuk elrontani az ünnepünket! Őrizzük meg a derűnket, a
humorunkat, az öniróniánkat és a közös döntés szépségét. A gyűlölet nem visz felfelé, csak
lefelé. Mint az ismert viccben az ember, aki leugrik az ötvenedikről, és zuhan lefelé, azzal
nyugtatja magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben… Ötven nap múlva
megérkezünk, ki az ötvenedikre, ki a földszintre. Kalandra fel hát!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) felkérésére Orbán Viktor miniszterelnök huszadik évértékelőjét 2018. február 18-án, vasárnap 15 órától tartotta meg Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor évértékelő beszéde
Budapest, 2018. február 18.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Boross Péter miniszterelnök úr, Tarlós István
főpolgármester úr, Kövér László házelnök úr!

Szeretettel köszöntöm Önöket. Örülök, hogy újra együtt lehetünk. Mindig izgalommal
készülök erre a találkozóra. A mai mondandóm igazi problémáját nem a tartalom jelentette, a
gondolatokat és a témákat illetően inkább a bőség zavarával küzdök, az igazi kihívást az
idősíkok jelentik. Figyelembe kell venni, hogy ez a huszadik évértékelő beszéd. Aztán azt is,
hogy hamarosan lezárjuk a második egymást követő kormányzati ciklusunkat, ez nyolc év. És
ami mindenkit izgalomban tart: 49 nap, és itt a választás. Ráadásul idén harminc éve, hogy
megalakítottuk a Fideszt. Ezeket kellene a következő percekben ügyesen összehangolni. De
nem azért jöttünk ide, hogy együttérzésünket fejezzük ki az előadóval az ő intellektuális
problémái miatt, hanem azért, hogy meghallgassuk, amit mondani akar.

Hölgyeim és Uraim!

Amikor az elmúlt nyolc évről beszélünk, tudnunk kell, hogy a magyarokban él egy furcsa
szerénység vagy inkább álszerénység. Már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy hiába
álltak palántázáskor példás rendben a sorok, a szüleim legfeljebb annyit mondtak: végeztünk.
Arra is emlékszem, hogyha a mesterek jöttek hozzánk, és megjavítottak valamit, azt mondták:
bírni fogja. Azt, hogy jól sikerült, pláne azt, hogy ma jól dolgoztam, vagy kiválóan elvégeztük
a munkánkat, sose jött ki a torkukon. Van ebben valami tiszteletreméltó visszafogottság,
valami egyszerű méltóság; ne én dicsérjem magam, beszéljenek helyettem a tények, a
munkám. Ez hasznos és szép útravaló. A politikában azonban szinte lehetetlen betartani. Az
ellenfelek ugyanis híján vannak az efféle szemérmességnek, lehangoló, undok és általában
igazságtalan dolgokat vágnak a fejünkhöz, ritkán ismernek mértéket. Ne kövessük őket, de
azért balekok se legyünk. Kellő szerénységgel és mértéktartással, de mondjuk ki azt, hogy ez
a nyolc év bizony jól sikerült. Sőt, azt is bevallhatjuk, hogy jobban, mint ahogy vártuk.
Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük. Tíz év alatt egymillió
munkahelyet vállaltunk, és már 736 ezernél tartunk. Az áremelkedések megfékezésében sem
gondoltam ilyen látványos és érezhető eredményre; igaz, minden bizakodás mellett sem
számíthattunk arra, hogy Matolcsy György ilyen ütemben és gyors eredményekkel alakítja át
a nemzeti bankot. Köszönet érte! Arra is inkább csak a tizedik év végén számítottam, hogy
Magyarország történetében először eljutunk oda, hogy a magas gazdasági növekedés miatt
nyugdíjprémiumot fizethetünk a nyugdíjasoknak. Ez már most karácsonykor megtörténhetett.
Bravó, Varga Mihály! A nemzetgazdasági fejlesztések és építkezések gyorsan haladnak, talán
túl gyorsan is. Bármerre nézünk, toronydarukat és építkezésen dolgozó embereket látunk.
Abban is inkább csak titokban reménykedtem, hogy tető alá hozunk egy olyan béremelési és
adócsökkentési megállapodást, amelyet a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány is
vállalni tud, de hát ez is megtörtént. Arra se gondoltam, hogy az agrárkamara ilyen sikeresen
újraszervezi magát, s hogy ilyen nagy számban teremtünk új munkahelyeket még a
mezőgazdaságban is. Ráadásul a kis- és közepes birtokok felerősödése is gyorsabban halad,
mint arra józan ésszel számítani lehet. Köszönjük szépen Fazekas Sándornak! A kellemes
meglepetések közé tartozik, hogy a felsőoktatásban tanuló romák száma kétszeresére nőtt.
Megemelhetjük a kalapunkat Balog Zoltán miniszter úr előtt is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arra számítottam, sőt megköveteltem a gazdasági minisztereinktől, hogy célozzák meg a
teljes foglalkoztatottságot, és hogy szabadítsák ki az eladósodott családokat a deviza- és
egyéb hitelek csapdájából. Az is elvárható volt, hogy új szabályokkal elérjék, hogy
Magyarországon többet ne lehessen az embereket hitelekkel becsapni, kifosztani és
élethosszig tartó adósságfizetésbe kényszeríteni. Vagyis azt gondoltam és reméltem, hogy a
gazdaságot helyreütjük, emelkedő pályára állítjuk, s az anyagi viszonyok tekintetében
mindenki léphet legalább egyet előre. Arra viszont nem számítottam, hogy az életvitelünk, az
életformánk, amelyben a kultúra, a sport és a művelődés mindig is fontos szerepet játszott,
nyolc év alatt ilyen gyorsan regenerálódik. Nem győzünk elég turista- és kerékpárutat, elég
turistaházat, panziót és wellness hotelt építeni. A sportolóink száma több, mint kétszeresére
emelkedett. Másfélszeresére nőtt a színházba járók száma, kétszeresére a koncertek
látogatottsága, lassan megtelnek a múzeumok, a fesztiválok és a mozik is. Jó érzés látni, hogy
a magyar nép minden gazdasági megrázkódtatás ellenére is kultúrnép maradt. A házasság sem
ment ki a divatból, sőt ha minden úgy maradt volna, ahogy 2010-ben volt, akkor ma 50
ezerrel lennénk kevesebben, s ez akkor is szép eredmény, ha a népesedésben összességében
továbbra sem állunk jól. Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy kihoztuk ebből a nyolc
évből, amit emberi számítás szerint – különös tekintettel a nemzetközi ellenszélre – ki lehetett
hozni. Úgy látom, a hibajegyzékkel együtt is ez a nyolc év nemcsak vállalható, de számos
eredményére büszkék is lehetünk. Azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne
legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is nyíltan meg kell mondanom, hogy aki szerint Magyarország már elérte céljait,
valószínűleg nem tudja, mit beszél. A befutó, a célszalag, nos, az még jócskán odébb van. Azt
ép ésszel senki sem vitatja, hogy Magyarország jobb benyomást kelt, jobban néz ki, mint
nyolc évvel ezelőtt. Sőt, talán abban is egyetértés van, hogy kezd hasonlítani egy dolgos,
rendezett és tisztességes országra, de még nem úgy néz ki, ahogy szeretnénk. Még nem olyan,
amilyen lehetne. Már jobban teljesít, de még nem úgy, amire tehetsége alapján képes lenne.
Még közel sem értünk a munkánk végére, van még munkánk bőven.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami a jövőt illeti. Önök mindannyian jól ismernek engem, tudhatják, hogy az egyszerű
dolgokban hiszek: a munkában, a családban és a hazában. A jövőre nézve is csak ezt
kínálhatom Önöknek. Hiszek abban, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol a kemény
munkát megjutalmazzák_ aki többet dolgozik, többet is visz haza. Abban hiszek, hogy a
családok tartják meg – gerinc módjára – az egész országot. Hiszek abban, hogy mindenkit, aki
gyereket vállal, támogatni kell – teljes szívünkből és teljes erőnkből. Abban hiszek, hogy az
édesanyákat tisztelni és becsülni kell, és én hiszek abban, hogyha ezt tesszük, akkor mi,
magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem többen leszünk. Abban hiszek, hogy
nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk. Ápoljuk a magyar nyelvet,
megvédjük keresztény és magyar kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar
szabadságot. Nos, kedves Barátaim, ez a magyar modell, és úgy látom, ez működik. A munkát
megbecsülni, a családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget
megőrizni – ez a jövő, s ez a jövő a mienk lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar modell nem azért működik, mert az ország vezetői hisznek benne. Természetesen
ez elengedhetetlen. A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne.
Emlékszem, az elején, amikor meghirdettük, még kevesen voltunk. Akik támogatták is,
inkább reménykedtek, mint hittek benne, de ez lépésről lépésre megváltozott, s végül a
reményből hit lett. Most már sok milliónyian hisznek abban, hogy a munka, a család, a haza
nemcsak szép és nemes dolgok, hanem sikeres politikává is szervezhetők. Az igazat
megvallva, erre vagyok az elmúlt nyolc évből a legbüszkébb. Ezért köszönettel tartozom és
tartozunk a több mint 700 ezer embernek, akik éltek a munkavállalás lehetőségével, és nem
segélyből, hanem már munkából tartják el a családjukat. Köszönettel tartozunk a magyar
vállalkozóknak, akik hittek nekünk, vállalták a kockázatot, befektettek a jövőbe, és
munkahelyeket teremtettek. Dolgozó emberek és munkát teremtő vállalkozók; ők együtt a
magyar gazdaság sikerének kovácsai. S köszönettel tartozunk minden magyar fiatalnak, akik a
családalapítás útjára léptek. A házasságkötések száma 46 százalékkal emelkedett. A bűvös
szám, amit a tudósok termékenységi arányszámnak neveznek, 1,23-ról 1,49 lépett. Biztató
kezdet, de messze van még a 2-től, ami már a megmaradásunkat jelentené. Messze, de nem
elérhetetlen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden jövendőbeli tervnek feltétele, hogy a saját utunkon járhassunk. Márpedig csak
független, másoknak ki nem szolgáltatott nemzetek járhatják a saját útjukat. Ma már nem
vagyunk pénzügyileg kiszolgáltatva senkinek. Újra vannak nemzeti közműveink, a családok a
rezsivel így nem a multik profitját fizetik. Véget ért az energiafüggőségünk korszaka is, pénzt
és fáradságot nem kímélve kiépítettük a szükséges vezetékeket, és hamarosan nemcsak
Oroszországból, de Romániából, sőt Lengyelországból is érkezik gáz Magyarországra.
Nemzeti kézben van a bankrendszer több mint 50 százaléka, és nemzeti tulajdonba került a
magyar médiumok több mint fele is. Magyar bankrendszer és magyar médiumok nélkül nincs
nemzeti függetlenség. Figyelmeztetem azonban magunkat, a függetlenségünk most megvan,
de az nem olyan, mint a lekvár. Nem áll el a polcon, időről időre meg kell védeni. Ezért,
kérem, ne feledjék: nem szabad az ország sorsát internacionalisták kezébe adni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A választásra készülve annyit megállapíthatunk, hogy nekünk sikerült az, ami egyetlen más
pártnak sem: mi összetartottunk. S mivel sikerült összetartanunk egymással, sikerült
összetartanunk az országot is. Sikerült komoly célok mögé többséget verbuválni, sőt a
legkomolyabb kérdésekben – mint a függetlenség, határvédelem és migráció – pártvonalakon
átnyúló, hatalmas egységet is összekalapáltunk. Nagy dolog ez a mai széthúzásra és
széthullásra hajlamos időkben. A magyar politikában, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi
biztosítjuk a folyamatosságot és a tapasztalatot. Vérvonalunk az első választásoktól máig
húzódik, 16 évet voltunk ellenzékben, és 12 évet voltunk kormányon. Nincs még meg az
egyensúly, mint láthatják… Azt már megtanulhattuk, hogy a politikában az idő a
legfontosabb. Egy ország kormányzásához tapasztalat kell és magabiztosság, terepismeret és
nemzetközi kitekintés, s ha ez még párosul az újító bátorságával, már nyert ügyünk van.

Hölgyeim és Uraim!

A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak,
nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre
kiapadhatatlannak tűnő tetterő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi nemcsak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk.
A mai világban, ha valaki a haza ügyéről beszél, gyakran letorkollják: folklór, unalmas,
nosztalgia, idősödő urak érzelgőssége… De világosan meg akarom mondani Önöknek, hogy a
haza persze tele van túlcsorduló érzelmességgel, de nem csupán az. A haza egy szívbéli
horgony, amire mindenkinek szüksége van, és a hazafiak inkább elismerést érdemelnek, hogy
újra és újra, minden támadás és gúnyolódás ellenére kivetik ezt a horgonyt, és újra és újra a
szemünkbe mondják, hogy a haza minden előtt. Vagy modern kiadásban, amerikanizálva:
nekünk Magyarország az első.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha ma azt mondják valakinek, Magyarország, akkor az Budapestre, a Balatonra, a szép
magyar nőkre, a gulyáslevesre és a jó borokra gondol. Ha azt mondják, magyar politika, akkor
biztosak lehetünk benne, hogy a Fideszre gondolnak, a kifinomultabbak a Fidesz–KDNP-re.
Ez érthető, hiszen kétszer egymás után nyertünk kétharmaddal, és koalíciós kényszer nélkül
kormányozzuk az országot. Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk és
befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná. Minek
is köszönhetjük ezt? Elsősorban annak, hogy a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve
szünetelteti a politikai korrektséget. Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a
korrekt semmit mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.
Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok Európájában.
Budapesten a világos beszéd a divat. Egyértelmű szavak és mondatok. Budapesten azt akarjuk
mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk. Nagy luxus ez a mai
európai politikában, és mi, magyarok szinte lubickolunk benne. Persze jó lenne, ha a víz
ritkábban fröccsenne ki a partra.

Hölgyeim és Uraim!

Azt, hogy ma a magyar politikából az embereknek itthon és külföldön mi jutunk eszükbe,
nem adták ingyen. A Fidesz harminc éve alakult. Hosszú út volt ez. Nehéz küzdelmek,
kitartás, hűség, bajtársiasság. Hűség és szolgálat Magyarország felé, egység és bajtársiasság
egymás iránt. Minden magyar ember ismer, sőt kiismert bennünket. Tudják, nem beszélünk a
levegőbe, nem ragad magával bennünket a nagyotmondás kísértése sem. Amit mondunk,
komolyan gondoljuk. Amit vállalunk, abba bele is vágunk, azért keményen dolgozunk, és a
végén megcsináljuk, általában el is érjük. Ha nem lenne foglalt, azt mondanám: mi vagyunk a
nyugodt erő. Mi önmagunk vagyunk, és nem árulunk zsákbamacskát, antikommunisták
vagyunk és hazafiak. Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy
mindent megtegyünk érte. Ez különböztet meg bennünket a többi politikai párttól.
Nem dolgom más pártokkal foglalkozni, de 49 nappal a választás előtt ez aligha kerülhető el.
Nézem a többi párt állapotát, és nem mindig hiszek a szememnek, és bevallom Önöknek, nem
is értem, hogy tudnak emberek és pártok ilyen állapotban bizalmat kérni, sőt kormányzásra
jelentkezni. Van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a listavezetői székbe,
miniszterelnök-jelöltnek hívatja magát, pedig mindenki látja, csak egy csődgondnok, akinek
az jutott történelmi feladatul, hogy kivezesse az MSZP-t a parlamentből. A másik baloldali
párt rátalál régi gyökereire, és egy volt miniszterelnök vezetésével visszavedlik egy virtigli
kommunista párttá, aki börtönnel, államosítással, új rendszerváltással fenyegeti az embereket,
és szellemi tekintetben csak annyit tud mondani, hogy az egyházak fogják be a szájukat, és jó
lesz, ha meghúzzák magukat. Einstein, aki nemcsak a fizikai jelenségeket, hanem az elméket
is megfigyelte, azt mondta, az őrültség az, amikor újra és újra ugyanazt tesszük, de mindig
más eredményt várunk. Van olyan párt is, van nekünk olyan pártunk is, amelyiknek annyi a
mondanivalója a világról, hogy lehet más. Zseniális meglátás! De hogy milyen legyen, azt
tőlük aligha tudjuk meg, mert annyira mások, hogy azt sem tudjuk, jobb- vagy baloldaliak,
nemzetiek vagy internacionalisták, azt sem tudjuk, ki van bent, és ki van kint, olyan nagy a
jövés-menés. A kiváltak alapította pártoknak a nevét se tudjuk megjegyezni, mert láthatósági
problémákkal küzdenek, és kérészéletűek. De a legabszurdabb, hogy egy szebb napokat is
megélt nemzeti párt azzal áll elő a mai vészterhes és migránsverte időkben, hogy az iszlám az
emberiség utolsó reménye. Nos, leesik az ember álla, nem hisz a fülének. Igazán
megcsíphetne bennünket valaki, hogy gyorsan felébredjünk, de nem, hiába, ez a mai magyar
valóság, ez a kínálat, ilyenek a kormányzásra jelentkezők.
Udvariasan, de határozattan csak annyit mondhatok, Magyarország ennél többet érdemel.
Nem csoda hát, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van. Egy
mondat erejéig azért vegyük őket komolyan, és szögezzük le, mi azok vagyunk, akik azt
gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység. Ma, amikor az európai emberek
kereszténységről beszélnek – s ez a distinkció fontos –, akkor elsősorban a kultúrára és az
életformájukra gondolnak. Ezért van az, hogy Magyarországon a kutatások és elemzések
szerint az emberek 78 százaléka azt szeretné, hogy őrizzük meg keresztény kultúránkat és
keresztény hagyományainkat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor a jövőről és az előttünk álló választás tétjéről gondolkodunk, érdemes felfigyelnünk
arra, mennyire felszaporodott az Európa jövőjét taglaló, sötét tónusú elemzések, előrejelzések
és jóslatok száma. A bevándorlás miatt Európa felett sötét felhők gyülekeznek, állítják az
írástudók. Sötét jövendölések mindig is voltak. Ez megszokott kísérőzenéje az európai
politikának. Ami a mostaniakban aggasztó, hogy lényegüket tekintve matematikai
természetűek. Számokról, számszerűsíthető változásokról szólnak, s a számoknak mindig
súlyuk van, akkor is, amikor becslések. A becslések szerint a bevándorlók aránya gyorsuló
ütemben nő majd a tőlünk nyugatra fekvő európai országokban. Franciaországról és
Hollandiáról inkább nem is mondok semmit, de például a született németek is a legtöbb német
nagyvárosban visszaszorulóban vannak. A bevándorlók ugyanis először a nagyvárosokat
foglalják el. Bajorországban például ma már több pénzt költ menekültügyre, bevándorlásra és
integrációra, mint amennyit a gazdaság, a környezetvédelem és az egészségügy állami
költségvetésére együttesen. Bécsben járva én is azt hallottam, hogy az idei tanév beiskolázási
adatai alaposan megleptek mindenkit, az iskolakezdők között felszökött az iszlám vallású
gyermekek aránya. Ez az a jövő, amelyik ott már a jelen. A NATO-jelentések szerint – úgy
látszik, a katonák még nem hagyják magukat cenzúrázni – 2020-ig 60 millió ember indul
majd Európa felé. Abban is egyetértés van, hogy Afrika olyan erőt képvisel majd, amely
minden várakozást felülmúl. 2050-re megkétszereződik az ott élők száma, 2,5 milliárdan
fogják lakni, tízszer annyi fiatalja lesz, mint Európának. Két lehetőség áll Afrika előtt. Az
egyik, hogy sikerül megismételni azt a bravúrt, amit Kína, India, Indonézia vagy Vietnam
mutatott be az egész világ ámulatára Ázsiában: más-más módon, de viharos sebességgel
kiverekszik magukat a szegénységből, gazdaságukat növekedési pályára állítják, s lassan
átveszik a vezető szerepet a világgazdaságban. Az ő sikerük arra emlékeztet bennünket, hogy
nem a történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia a történelmet, s erről a leckéről,
mint afféle osztályismétlő diákok, mi, magyarok is sokat tudnánk beszélni. A másik
lehetőség, hogy Afrika nem tud az ázsiai fejlődés útjára lépni, és nem lesz képes emberhez
méltó körülményeket teremteni a fiatal nemzedékek számára. Ha ennek a több százmilliós
fiatal tömegnek megengedik, hogy följöjjenek északra, akkor Európa hamarosan iszonyatos
nyomás alá kerül majd. A legtöbb bevándorló ráadásul az iszlám világból érkezik majd. Ha
minden így folytatódik, akkor Európa nagyvárosaiban egyértelmű muszlim többség lesz, s
London nem a kakukktojás, hanem az első fecske lesz. A kultúránk, az identitásunk és a
nemzeteink, ahogy ma ismerjük őket, ha ez így meg tovább, megszűnnek létezni. A
legrosszabb rémálmaink válnak valóra. A Nyugat elesik, miközben Európa észre sem veszi,
hogy megszállják. Azoknak lenne igazuk, akik szerint a civilizációkat nem meggyilkolják,
hanem öngyilkosak lesznek? Sokan úgy vélik, ha mindez be is következik, csak sokára
következik be. Akik ezt gondolják, szerintem tévednek. Az elemzések 2050-ig tekintenek
előre, s a magamkorabeliek akkor érnek majd 80-as éveikbe, vagyis még a saját szemünkkel
láthatjuk, milyen irányt vett a mi nyugati világunk jövője, a gyerekeinkről és az unokáinkról
nem is beszélve.
S itt, kedves Barátaim, szólnom kell a Nyugat- és Közép-Európa közötti vitáról is. Úgy tűnik,
Európa két részének fejlődési iránya elkanyarodott egymástól. A demokrácia, a jogállam, a
piacgazdaság természetesen közös marad, de az alapok, amire mindez épül, nos, azok egyre
inkább különbözni fognak egymástól. Erről ma még nem beszélnek nyíltan a politikusok, de
már mindenki látja. Nyugat-Európában bevándorlóországokká váltak a régi nagy európai
nemzetek. A kulturális alapok átalakulása, a keresztény kultúrájú népesség fogyása, a
nagyvárosok iszlamizálódása napról napra halad előre, s bevallom, hogy én nem látom azokat
a politikai erőket, amelyek meg akarnák és meg tudnák állítani, horribile dictu: vissza tudnák
fordítani a folyamatokat. Mondandóm nézőpontjából most mindegy, hogy ez a liberális
demokráciák gyengesége, a korábbi gyarmattartó és rabszolgatartó múlt visszaütése vagy a
Soros György-féle birodalom pénzéhes, felforgató akcióinak következménye-e. A tény tény
marad. Bármi is volt a kiváltó ok, Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű
világgá vált, és Közép-Európától különböző, merőben új fejlődési jövő felé halad. Rossz hír
ez számunkra. Ez azt jelenti, hogy az iszlám civilizáció, amely mindig is hivatásának
tekintette Európa megtérítését – ahogy ő mondja – az igaz hitre, a jövőben nemcsak dél, de
nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai
határvédelemmel, rendőreink példamutató helytállásával és Pintér Sándor vezetésével
sikeresen védtük meg a déli határainkat, megakadályoztuk, hogy az iszlám világ délről
elárasszon bennünket. Abban az irányban mi vagyunk a latin, vagyis a nyugati kereszténység
utolsó országa. Mi stabilan állunk a lábunkon, védvonalaink a legnagyobb áradat
feltartóztatására is alkalmasak. Ráadásul az ortodox kereszténység is derekasan és elszántan
harcol a hátországokban, elismerésünk Szerbiának, Romániának és Bulgáriának.
Bármennyire abszurd is, a helyzet az, hogy a veszély ma nyugatról fenyeget bennünket. Ezt a
veszélyt a brüsszeli, berlini és párizsi politikusok hozzák a fejünkre. Azt akarják, mi is vegyük
át az ő politikájukat, azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az
utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt. Azt akarják, mi is fogadjunk
be migránsokat, és váljunk mi is kevert népességű országokká. Korábban azt mondták, azért
várják ezt el tőlünk, mert az idegen szép, a kevert népesség jobb, és mert az igazi európai nem
véd olyan ósdi, középkori dolgokat, mint a hazája és a vallása. Ezek a hangok ma már talán
halkabbak, most az a divatos nóta, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válnunk, mert ez így
szolidáris. Világosan meg kell mondanunk, hogy mi azokkal a nyugat-európai emberekkel és
vezetőkkel vagyunk szolidárisak, akik meg akarják menteni a hazájukat és a keresztény
kultúrájukat, és nem azokkal, akik túl akarnak azon lépni. Mi sohasem leszünk szolidárisak
azokkal az európai vezetőkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják
léptetni Európát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Világosan és egyértelműen meg kell mondanunk azt is, hogy a harcot, amelyet vívunk, nem
tartjuk reménytelennek, sőt úgy látjuk, hogy éppen győzelemre állunk. A V4-országok
szilárdak, az ortodoxia kitart, úgy tűnik, a horvátok is észhez tértek, Ausztria éppen most
fordult hazafias és keresztény irányba, Bajorországban a CSU vezetésével szellemi és
politikai ellenállás épült ki, talán még nem túl későn. És várjuk, várva várjuk az olasz
választási eredményeket, s vele együtt a fordulatot, amellyel a józan ész, az olasz nemzeti és
kulturális öntudat és Silvio Berlusconi kerül ismét kormányzati pozícióba. Forza, Italia!
És most emlékezzünk meg azokról az európai politikusokról, a mi kollégáinkról, akik az
elmúlt években belénk haraptak, de végül belénk törött a foguk. Rövid névsorolvasás.
Faymann és Kern osztrák kancellárok, Renzi olasz miniszterelnök, Milanović, a horvátok
dicstelen miniszterelnöke és persze Martin Schulz, aki mániákusan minden akart lenni, és
végül semmi sem lett. Úgy látom, a lista nem zárt, van még rajta néhány kiadó hely.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez bizakodásra ad okot. Végül is jó látni, ha az ember nem hiába dolgozik, de a helyzet
nem ad okot az elbizakodásra. Az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt
nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel. Van, aki még érzi a pénzszagot, látja Európa
és vele az euró meggyengítésében rejlő üzleti lehetőséget, vannak, akik a globalista elittől
kapott állásukat és zsoldjukat nem akarják elveszteni, s itt van az európai ideologikus
értelmiségnek az a fajtája is, amely állandóan Európa átalakításával kísérletezik. Jól fejlett
példánya ez utóbbinak az a magyar Soros-szervezeti aktivista, aki azt találta mondani, hogy
szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség. Egy
ideig nem értettem, miért mond valaki ilyen nyilvánvaló szamárságot, hiszen nyilvánvaló,
hogy mi, magyarok a migránsokkal összevetve képzettebbek, iskolázottabbak és
munkaképesebbek vagyunk. Ez nyilvánvaló. Aztán a napokban a Soros-hálózat egyik
főideológusa, az Európa Tanács emberjogi főbiztosa elkottyantotta, hogy titokban már
évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját, ahogy ők
szerényen mondják, ha én ki tudom mondani: a homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz,
Soros-féle embertípus. S rájöttem, hogy onnan nézve mi, bennszülöttek, akiknek van saját
hazájuk, saját kultúrájuk, saját vallásuk, amihez ráadásul foggal-körömmel ragaszkodunk,
nos, mi a sorosok nézőpontjából reménytelen, átformálhatatlan egyedek vagyunk. Az ő
nézőpontjukból a migránsok valóan jobb alapanyagot jelentenek. A magyar nép
nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy sértetlenül és vidáman élhetik az életüket
közöttünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán mesterkednek.
Nos, persze azért ezt nem fogjuk tétlenül nézni. Nem vagyunk birkák, akik csendesen
álldogálva várják, hogy beteljesüljön rajtuk a végzetünk. Természetesen harcolni fogunk, és
ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be. Első lépésnek itt a Stop Soros
törvényjavaslat. A migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági
engedélyhez kötjük, a migránsbarát NGO-knak, az ilyen álcivileknek szánt külföldi támogatás
egy részét átirányítjuk a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelünk el, s akik nem
hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltjuk – legyenek bármilyen
hatalmasok vagy gazdagok. S harcolni fogunk a nemzetközi arénában is. Holnap átadom az
Európai Tanácsot éppen most elnöklő bolgár miniszterelnöknek azt az európai
törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét. Ez a fontos,
mármint a határvédelem, és nem a kötelező kvóta. Ha ugyanis zárjuk a határokat, senki sem
juthat be engedély nélkül, így nem is lesz kit szétosztani. Aki pedig engedélyezi migránsok
belépését az országába, az tartsa is meg őket, viselje is a gondjukat. Arra is fel kell hívjam az
Önök figyelmét, arról aztán meg végképp szó sem lehet, hogy a javát kiválogatja, a többit
meg ideküldi.
Arra is fel kell hívjam az Önök figyelmét, hogy időközben egy új vitatér is megnyílt. Az
Egyesült Nemzetek Szövetsége, az ENSZ fejébe vette, hogy az év végéig tető alá hoz egy
nemzetközi megállapodást a migrációról. A szerződéstervezetet vitára bocsátották. Az
Egyesült Államok már el is hagyta a tárgyalóasztalt, mert szerinte a javaslat reménytelenül
bevándorláspárti és határvédelem-ellenes. A mi önbizalmunk jobb állapotban van, ezért mi
úgy döntöttünk, egyelőre maradunk a tárgyalóasztalnál, és megváltozatjuk a készülő
szerződés szövegét. Mit is akar az ENSZ? Szép feladat ez Szijjártó Péter barátunknak. Mit is
akar az ENSZ? Az ENSZ el akarja fogadtatni, hogy a bevándorlás és annak elősegítése
kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és a jóléthez. Európából nézve ez
nyilvánvalóan ostobaság, olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az influenzajárvány jó
dolog, mert kedvezően járul hozzá az emberek egészségéhez és közérzetéhez. Az ENSZ
szerint biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kell létrehozni Európába, az
ENSZ szerint minden európainak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorlókat a
letelepedésben és a munkavállalásban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Értjük mi, hogy az ENSZ tagállamainak úgy 80 százaléka inkább migránsokat kibocsátó
ország, de nem azért hoztuk létre az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy szembeforduljon
velünk, és olyasmit erőltessen ránk, ami tönkretesz bennünket. Azt is mondja az Egyesült
Nemzetek Szervezete, hogy meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek
gátolják a bevándorlók átkelését a határokon. Kihúzhatjuk magunkat, ez a kerítésről szól, ezt
egyenesen nekünk címezték. Érdekes módon az efféle javaslatok legtöbbször olyan
emberektől származnak, akiket testőrök védenek, páncélozott autókban járnak, magas kerítés
veszi körül a házukat, és biztonsági rendszer védi őket a nap 24 órájában. Mi inkább azt
javasoljuk, először ők szereljék le a kapukat, bontsák le a kerítésüket, és küldjék el az őreiket.
Azt javasoljuk, akkor folytassuk a tárgyalásokat, ha a kísérlet sikerült, s ők még mindig
életben vannak. Ha a kísérlet mégsem sikerül, szívesen adunk nekik menedékjogot
Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez nyilvánvaló és teljes képtelenség. Érthetetlen, miért néznek bennünket olyan
sültbolondnak, hogy mi ezt elfogadjuk, és utána végrehajtjuk. Meg kell mondanunk
egyenesen, hogy Magyarország nem a zavart elméjű emberek országa. Értjük mi, hogy Soros
György szervezetei nemcsak Brüsszelbe és Budapestre fészkelték be magukat, hanem New
Yorkba, az ENSZ-nél is. Értjük, hogy temérdek pénzt áldoznak arra, hogy a migrációt
világméretekben elfogadtassák. Látjuk, hogy Soros nemcsak velünk, de az angolokkal, Trump
elnökkel és az izraeliekkel is tengelyt akasztott, és a téma mindenhol ugyanaz: a bevándorlás
és a migráció elfogadtatása. De ez nem fog menni. Nem vagyunk egyedül, és közösen fogunk
küzdeni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megfékezzük, majd
megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk, márpedig lehet elég szövetségesünk, akkor biztos
vagyok abban, hogy a végén sikerrel is járunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

S végül hadd tegyek egy megjegyzést arról, hogy a tegnapi nappal útnak indult a választási
kampány. Elnézve az ellenzék tegnapi kampánynyitóit, egy régi megfigyelésem jutott
eszembe: ha kampány van, a valóság befogja a száját. Őrizzük meg a higgadtságunkat, és
beszéljünk itt is egyenesen. Ma Magyarországon politikai ellenfeleink reménytelen
helyzetben vannak. Nem értették meg az idők szavát. Nem álltak mellénk, és nem álltak az
ország mellé a legfontosabb kérdésekben. Nem támogattak minket a kerítésépítés idején,
kihátráltak a kötelező kvótával kapcsolatos népszavazásból. Nem támogatták az
alkotmánymódosítást. Letagadták a bevándorlást, letagadták a kötelező kvótát és a Sorostervet.

Ezt az emberek látják és tudják. Ezért van reménytelen helyzetben ma Magyarországon
az ellenzék. De Gaulle-tól tudjuk, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül. Az ellenzéki pártok
minden mondatából gyűlölet árad. Úgy látom, hogy alantasságban, személyeskedésben és
álszenteskedésben nem lesz hiány, de mi emlékezzünk arra, hogy a választás nekünk ünnep.
Magyarok milliói várták, hogy a kommunista elnyomás és a szovjet megszállás után végre
szabadon választhassanak. Ne hagyjuk elrontani az ünnepünket! Őrizzük meg a derűnket, a
humorunkat, az öniróniánkat és a közös döntés szépségét. A gyűlölet nem visz felfelé, csak
lefelé. Mint az ismert viccben az ember, aki leugrik az ötvenedikről, és zuhan lefelé, azzal
nyugtatja magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben… Ötven nap múlva
megérkezünk, ki az ötvenedikre, ki a földszintre. Kalandra fel hát!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) felkérésére Orbán Viktor miniszterelnök huszadik évértékelőjét 2018. február 18-án, vasárnap 15 órától tartotta meg Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor évértékelő beszéde
Budapest, 2018. február 18.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Boross Péter miniszterelnök úr, Tarlós István
főpolgármester úr, Kövér László házelnök úr!

Szeretettel köszöntöm Önöket. Örülök, hogy újra együtt lehetünk. Mindig izgalommal
készülök erre a találkozóra. A mai mondandóm igazi problémáját nem a tartalom jelentette, a
gondolatokat és a témákat illetően inkább a bőség zavarával küzdök, az igazi kihívást az
idősíkok jelentik. Figyelembe kell venni, hogy ez a huszadik évértékelő beszéd. Aztán azt is,
hogy hamarosan lezárjuk a második egymást követő kormányzati ciklusunkat, ez nyolc év. És
ami mindenkit izgalomban tart: 49 nap, és itt a választás. Ráadásul idén harminc éve, hogy
megalakítottuk a Fideszt. Ezeket kellene a következő percekben ügyesen összehangolni. De
nem azért jöttünk ide, hogy együttérzésünket fejezzük ki az előadóval az ő intellektuális
problémái miatt, hanem azért, hogy meghallgassuk, amit mondani akar.

Hölgyeim és Uraim!

Amikor az elmúlt nyolc évről beszélünk, tudnunk kell, hogy a magyarokban él egy furcsa
szerénység vagy inkább álszerénység. Már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy hiába
álltak palántázáskor példás rendben a sorok, a szüleim legfeljebb annyit mondtak: végeztünk.
Arra is emlékszem, hogyha a mesterek jöttek hozzánk, és megjavítottak valamit, azt mondták:
bírni fogja. Azt, hogy jól sikerült, pláne azt, hogy ma jól dolgoztam, vagy kiválóan elvégeztük
a munkánkat, sose jött ki a torkukon. Van ebben valami tiszteletreméltó visszafogottság,
valami egyszerű méltóság; ne én dicsérjem magam, beszéljenek helyettem a tények, a
munkám. Ez hasznos és szép útravaló. A politikában azonban szinte lehetetlen betartani. Az
ellenfelek ugyanis híján vannak az efféle szemérmességnek, lehangoló, undok és általában
igazságtalan dolgokat vágnak a fejünkhöz, ritkán ismernek mértéket. Ne kövessük őket, de
azért balekok se legyünk. Kellő szerénységgel és mértéktartással, de mondjuk ki azt, hogy ez
a nyolc év bizony jól sikerült. Sőt, azt is bevallhatjuk, hogy jobban, mint ahogy vártuk.
Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük. Tíz év alatt egymillió
munkahelyet vállaltunk, és már 736 ezernél tartunk. Az áremelkedések megfékezésében sem
gondoltam ilyen látványos és érezhető eredményre; igaz, minden bizakodás mellett sem
számíthattunk arra, hogy Matolcsy György ilyen ütemben és gyors eredményekkel alakítja át
a nemzeti bankot. Köszönet érte! Arra is inkább csak a tizedik év végén számítottam, hogy
Magyarország történetében először eljutunk oda, hogy a magas gazdasági növekedés miatt
nyugdíjprémiumot fizethetünk a nyugdíjasoknak. Ez már most karácsonykor megtörténhetett.
Bravó, Varga Mihály! A nemzetgazdasági fejlesztések és építkezések gyorsan haladnak, talán
túl gyorsan is. Bármerre nézünk, toronydarukat és építkezésen dolgozó embereket látunk.
Abban is inkább csak titokban reménykedtem, hogy tető alá hozunk egy olyan béremelési és
adócsökkentési megállapodást, amelyet a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány is
vállalni tud, de hát ez is megtörtént. Arra se gondoltam, hogy az agrárkamara ilyen sikeresen
újraszervezi magát, s hogy ilyen nagy számban teremtünk új munkahelyeket még a
mezőgazdaságban is. Ráadásul a kis- és közepes birtokok felerősödése is gyorsabban halad,
mint arra józan ésszel számítani lehet. Köszönjük szépen Fazekas Sándornak! A kellemes
meglepetések közé tartozik, hogy a felsőoktatásban tanuló romák száma kétszeresére nőtt.
Megemelhetjük a kalapunkat Balog Zoltán miniszter úr előtt is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arra számítottam, sőt megköveteltem a gazdasági minisztereinktől, hogy célozzák meg a
teljes foglalkoztatottságot, és hogy szabadítsák ki az eladósodott családokat a deviza- és
egyéb hitelek csapdájából. Az is elvárható volt, hogy új szabályokkal elérjék, hogy
Magyarországon többet ne lehessen az embereket hitelekkel becsapni, kifosztani és
élethosszig tartó adósságfizetésbe kényszeríteni. Vagyis azt gondoltam és reméltem, hogy a
gazdaságot helyreütjük, emelkedő pályára állítjuk, s az anyagi viszonyok tekintetében
mindenki léphet legalább egyet előre. Arra viszont nem számítottam, hogy az életvitelünk, az
életformánk, amelyben a kultúra, a sport és a művelődés mindig is fontos szerepet játszott,
nyolc év alatt ilyen gyorsan regenerálódik. Nem győzünk elég turista- és kerékpárutat, elég
turistaházat, panziót és wellness hotelt építeni. A sportolóink száma több, mint kétszeresére
emelkedett. Másfélszeresére nőtt a színházba járók száma, kétszeresére a koncertek
látogatottsága, lassan megtelnek a múzeumok, a fesztiválok és a mozik is. Jó érzés látni, hogy
a magyar nép minden gazdasági megrázkódtatás ellenére is kultúrnép maradt. A házasság sem
ment ki a divatból, sőt ha minden úgy maradt volna, ahogy 2010-ben volt, akkor ma 50
ezerrel lennénk kevesebben, s ez akkor is szép eredmény, ha a népesedésben összességében
továbbra sem állunk jól. Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy kihoztuk ebből a nyolc
évből, amit emberi számítás szerint – különös tekintettel a nemzetközi ellenszélre – ki lehetett
hozni. Úgy látom, a hibajegyzékkel együtt is ez a nyolc év nemcsak vállalható, de számos
eredményére büszkék is lehetünk. Azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne
legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is nyíltan meg kell mondanom, hogy aki szerint Magyarország már elérte céljait,
valószínűleg nem tudja, mit beszél. A befutó, a célszalag, nos, az még jócskán odébb van. Azt
ép ésszel senki sem vitatja, hogy Magyarország jobb benyomást kelt, jobban néz ki, mint
nyolc évvel ezelőtt. Sőt, talán abban is egyetértés van, hogy kezd hasonlítani egy dolgos,
rendezett és tisztességes országra, de még nem úgy néz ki, ahogy szeretnénk. Még nem olyan,
amilyen lehetne. Már jobban teljesít, de még nem úgy, amire tehetsége alapján képes lenne.
Még közel sem értünk a munkánk végére, van még munkánk bőven.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami a jövőt illeti. Önök mindannyian jól ismernek engem, tudhatják, hogy az egyszerű
dolgokban hiszek: a munkában, a családban és a hazában. A jövőre nézve is csak ezt
kínálhatom Önöknek. Hiszek abban, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol a kemény
munkát megjutalmazzák_ aki többet dolgozik, többet is visz haza. Abban hiszek, hogy a
családok tartják meg – gerinc módjára – az egész országot. Hiszek abban, hogy mindenkit, aki
gyereket vállal, támogatni kell – teljes szívünkből és teljes erőnkből. Abban hiszek, hogy az
édesanyákat tisztelni és becsülni kell, és én hiszek abban, hogyha ezt tesszük, akkor mi,
magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem többen leszünk. Abban hiszek, hogy
nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk. Ápoljuk a magyar nyelvet,
megvédjük keresztény és magyar kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar
szabadságot. Nos, kedves Barátaim, ez a magyar modell, és úgy látom, ez működik. A munkát
megbecsülni, a családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget
megőrizni – ez a jövő, s ez a jövő a mienk lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar modell nem azért működik, mert az ország vezetői hisznek benne. Természetesen
ez elengedhetetlen. A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne.
Emlékszem, az elején, amikor meghirdettük, még kevesen voltunk. Akik támogatták is,
inkább reménykedtek, mint hittek benne, de ez lépésről lépésre megváltozott, s végül a
reményből hit lett. Most már sok milliónyian hisznek abban, hogy a munka, a család, a haza
nemcsak szép és nemes dolgok, hanem sikeres politikává is szervezhetők. Az igazat
megvallva, erre vagyok az elmúlt nyolc évből a legbüszkébb. Ezért köszönettel tartozom és
tartozunk a több mint 700 ezer embernek, akik éltek a munkavállalás lehetőségével, és nem
segélyből, hanem már munkából tartják el a családjukat. Köszönettel tartozunk a magyar
vállalkozóknak, akik hittek nekünk, vállalták a kockázatot, befektettek a jövőbe, és
munkahelyeket teremtettek. Dolgozó emberek és munkát teremtő vállalkozók; ők együtt a
magyar gazdaság sikerének kovácsai. S köszönettel tartozunk minden magyar fiatalnak, akik a
családalapítás útjára léptek. A házasságkötések száma 46 százalékkal emelkedett. A bűvös
szám, amit a tudósok termékenységi arányszámnak neveznek, 1,23-ról 1,49 lépett. Biztató
kezdet, de messze van még a 2-től, ami már a megmaradásunkat jelentené. Messze, de nem
elérhetetlen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden jövendőbeli tervnek feltétele, hogy a saját utunkon járhassunk. Márpedig csak
független, másoknak ki nem szolgáltatott nemzetek járhatják a saját útjukat. Ma már nem
vagyunk pénzügyileg kiszolgáltatva senkinek. Újra vannak nemzeti közműveink, a családok a
rezsivel így nem a multik profitját fizetik. Véget ért az energiafüggőségünk korszaka is, pénzt
és fáradságot nem kímélve kiépítettük a szükséges vezetékeket, és hamarosan nemcsak
Oroszországból, de Romániából, sőt Lengyelországból is érkezik gáz Magyarországra.
Nemzeti kézben van a bankrendszer több mint 50 százaléka, és nemzeti tulajdonba került a
magyar médiumok több mint fele is. Magyar bankrendszer és magyar médiumok nélkül nincs
nemzeti függetlenség. Figyelmeztetem azonban magunkat, a függetlenségünk most megvan,
de az nem olyan, mint a lekvár. Nem áll el a polcon, időről időre meg kell védeni. Ezért,
kérem, ne feledjék: nem szabad az ország sorsát internacionalisták kezébe adni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A választásra készülve annyit megállapíthatunk, hogy nekünk sikerült az, ami egyetlen más
pártnak sem: mi összetartottunk. S mivel sikerült összetartanunk egymással, sikerült
összetartanunk az országot is. Sikerült komoly célok mögé többséget verbuválni, sőt a
legkomolyabb kérdésekben – mint a függetlenség, határvédelem és migráció – pártvonalakon
átnyúló, hatalmas egységet is összekalapáltunk. Nagy dolog ez a mai széthúzásra és
széthullásra hajlamos időkben. A magyar politikában, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi
biztosítjuk a folyamatosságot és a tapasztalatot. Vérvonalunk az első választásoktól máig
húzódik, 16 évet voltunk ellenzékben, és 12 évet voltunk kormányon. Nincs még meg az
egyensúly, mint láthatják… Azt már megtanulhattuk, hogy a politikában az idő a
legfontosabb. Egy ország kormányzásához tapasztalat kell és magabiztosság, terepismeret és
nemzetközi kitekintés, s ha ez még párosul az újító bátorságával, már nyert ügyünk van.

Hölgyeim és Uraim!

A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak,
nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre
kiapadhatatlannak tűnő tetterő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi nemcsak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk.
A mai világban, ha valaki a haza ügyéről beszél, gyakran letorkollják: folklór, unalmas,
nosztalgia, idősödő urak érzelgőssége… De világosan meg akarom mondani Önöknek, hogy a
haza persze tele van túlcsorduló érzelmességgel, de nem csupán az. A haza egy szívbéli
horgony, amire mindenkinek szüksége van, és a hazafiak inkább elismerést érdemelnek, hogy
újra és újra, minden támadás és gúnyolódás ellenére kivetik ezt a horgonyt, és újra és újra a
szemünkbe mondják, hogy a haza minden előtt. Vagy modern kiadásban, amerikanizálva:
nekünk Magyarország az első.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha ma azt mondják valakinek, Magyarország, akkor az Budapestre, a Balatonra, a szép
magyar nőkre, a gulyáslevesre és a jó borokra gondol. Ha azt mondják, magyar politika, akkor
biztosak lehetünk benne, hogy a Fideszre gondolnak, a kifinomultabbak a Fidesz–KDNP-re.
Ez érthető, hiszen kétszer egymás után nyertünk kétharmaddal, és koalíciós kényszer nélkül
kormányozzuk az országot. Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk és
befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná. Minek
is köszönhetjük ezt? Elsősorban annak, hogy a Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve
szünetelteti a politikai korrektséget. Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a
korrekt semmit mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.
Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok Európájában.
Budapesten a világos beszéd a divat. Egyértelmű szavak és mondatok. Budapesten azt akarjuk
mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk. Nagy luxus ez a mai
európai politikában, és mi, magyarok szinte lubickolunk benne. Persze jó lenne, ha a víz
ritkábban fröccsenne ki a partra.

Hölgyeim és Uraim!

Azt, hogy ma a magyar politikából az embereknek itthon és külföldön mi jutunk eszükbe,
nem adták ingyen. A Fidesz harminc éve alakult. Hosszú út volt ez. Nehéz küzdelmek,
kitartás, hűség, bajtársiasság. Hűség és szolgálat Magyarország felé, egység és bajtársiasság
egymás iránt. Minden magyar ember ismer, sőt kiismert bennünket. Tudják, nem beszélünk a
levegőbe, nem ragad magával bennünket a nagyotmondás kísértése sem. Amit mondunk,
komolyan gondoljuk. Amit vállalunk, abba bele is vágunk, azért keményen dolgozunk, és a
végén megcsináljuk, általában el is érjük. Ha nem lenne foglalt, azt mondanám: mi vagyunk a
nyugodt erő. Mi önmagunk vagyunk, és nem árulunk zsákbamacskát, antikommunisták
vagyunk és hazafiak. Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy
mindent megtegyünk érte. Ez különböztet meg bennünket a többi politikai párttól.
Nem dolgom más pártokkal foglalkozni, de 49 nappal a választás előtt ez aligha kerülhető el.
Nézem a többi párt állapotát, és nem mindig hiszek a szememnek, és bevallom Önöknek, nem
is értem, hogy tudnak emberek és pártok ilyen állapotban bizalmat kérni, sőt kormányzásra
jelentkezni. Van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a listavezetői székbe,
miniszterelnök-jelöltnek hívatja magát, pedig mindenki látja, csak egy csődgondnok, akinek
az jutott történelmi feladatul, hogy kivezesse az MSZP-t a parlamentből. A másik baloldali
párt rátalál régi gyökereire, és egy volt miniszterelnök vezetésével visszavedlik egy virtigli
kommunista párttá, aki börtönnel, államosítással, új rendszerváltással fenyegeti az embereket,
és szellemi tekintetben csak annyit tud mondani, hogy az egyházak fogják be a szájukat, és jó
lesz, ha meghúzzák magukat. Einstein, aki nemcsak a fizikai jelenségeket, hanem az elméket
is megfigyelte, azt mondta, az őrültség az, amikor újra és újra ugyanazt tesszük, de mindig
más eredményt várunk. Van olyan párt is, van nekünk olyan pártunk is, amelyiknek annyi a
mondanivalója a világról, hogy lehet más. Zseniális meglátás! De hogy milyen legyen, azt
tőlük aligha tudjuk meg, mert annyira mások, hogy azt sem tudjuk, jobb- vagy baloldaliak,
nemzetiek vagy internacionalisták, azt sem tudjuk, ki van bent, és ki van kint, olyan nagy a
jövés-menés. A kiváltak alapította pártoknak a nevét se tudjuk megjegyezni, mert láthatósági
problémákkal küzdenek, és kérészéletűek. De a legabszurdabb, hogy egy szebb napokat is
megélt nemzeti párt azzal áll elő a mai vészterhes és migránsverte időkben, hogy az iszlám az
emberiség utolsó reménye. Nos, leesik az ember álla, nem hisz a fülének. Igazán
megcsíphetne bennünket valaki, hogy gyorsan felébredjünk, de nem, hiába, ez a mai magyar
valóság, ez a kínálat, ilyenek a kormányzásra jelentkezők.
Udvariasan, de határozattan csak annyit mondhatok, Magyarország ennél többet érdemel.
Nem csoda hát, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van. Egy
mondat erejéig azért vegyük őket komolyan, és szögezzük le, mi azok vagyunk, akik azt
gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység. Ma, amikor az európai emberek
kereszténységről beszélnek – s ez a distinkció fontos –, akkor elsősorban a kultúrára és az
életformájukra gondolnak. Ezért van az, hogy Magyarországon a kutatások és elemzések
szerint az emberek 78 százaléka azt szeretné, hogy őrizzük meg keresztény kultúránkat és
keresztény hagyományainkat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor a jövőről és az előttünk álló választás tétjéről gondolkodunk, érdemes felfigyelnünk
arra, mennyire felszaporodott az Európa jövőjét taglaló, sötét tónusú elemzések, előrejelzések
és jóslatok száma. A bevándorlás miatt Európa felett sötét felhők gyülekeznek, állítják az
írástudók. Sötét jövendölések mindig is voltak. Ez megszokott kísérőzenéje az európai
politikának. Ami a mostaniakban aggasztó, hogy lényegüket tekintve matematikai
természetűek. Számokról, számszerűsíthető változásokról szólnak, s a számoknak mindig
súlyuk van, akkor is, amikor becslések. A becslések szerint a bevándorlók aránya gyorsuló
ütemben nő majd a tőlünk nyugatra fekvő európai országokban. Franciaországról és
Hollandiáról inkább nem is mondok semmit, de például a született németek is a legtöbb német
nagyvárosban visszaszorulóban vannak. A bevándorlók ugyanis először a nagyvárosokat
foglalják el. Bajorországban például ma már több pénzt költ menekültügyre, bevándorlásra és
integrációra, mint amennyit a gazdaság, a környezetvédelem és az egészségügy állami
költségvetésére együttesen. Bécsben járva én is azt hallottam, hogy az idei tanév beiskolázási
adatai alaposan megleptek mindenkit, az iskolakezdők között felszökött az iszlám vallású
gyermekek aránya. Ez az a jövő, amelyik ott már a jelen. A NATO-jelentések szerint – úgy
látszik, a katonák még nem hagyják magukat cenzúrázni – 2020-ig 60 millió ember indul
majd Európa felé. Abban is egyetértés van, hogy Afrika olyan erőt képvisel majd, amely
minden várakozást felülmúl. 2050-re megkétszereződik az ott élők száma, 2,5 milliárdan
fogják lakni, tízszer annyi fiatalja lesz, mint Európának. Két lehetőség áll Afrika előtt. Az
egyik, hogy sikerül megismételni azt a bravúrt, amit Kína, India, Indonézia vagy Vietnam
mutatott be az egész világ ámulatára Ázsiában: más-más módon, de viharos sebességgel
kiverekszik magukat a szegénységből, gazdaságukat növekedési pályára állítják, s lassan
átveszik a vezető szerepet a világgazdaságban. Az ő sikerük arra emlékeztet bennünket, hogy
nem a történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia a történelmet, s erről a leckéről,
mint afféle osztályismétlő diákok, mi, magyarok is sokat tudnánk beszélni. A másik
lehetőség, hogy Afrika nem tud az ázsiai fejlődés útjára lépni, és nem lesz képes emberhez
méltó körülményeket teremteni a fiatal nemzedékek számára. Ha ennek a több százmilliós
fiatal tömegnek megengedik, hogy följöjjenek északra, akkor Európa hamarosan iszonyatos
nyomás alá kerül majd. A legtöbb bevándorló ráadásul az iszlám világból érkezik majd. Ha
minden így folytatódik, akkor Európa nagyvárosaiban egyértelmű muszlim többség lesz, s
London nem a kakukktojás, hanem az első fecske lesz. A kultúránk, az identitásunk és a
nemzeteink, ahogy ma ismerjük őket, ha ez így meg tovább, megszűnnek létezni. A
legrosszabb rémálmaink válnak valóra. A Nyugat elesik, miközben Európa észre sem veszi,
hogy megszállják. Azoknak lenne igazuk, akik szerint a civilizációkat nem meggyilkolják,
hanem öngyilkosak lesznek? Sokan úgy vélik, ha mindez be is következik, csak sokára
következik be. Akik ezt gondolják, szerintem tévednek. Az elemzések 2050-ig tekintenek
előre, s a magamkorabeliek akkor érnek majd 80-as éveikbe, vagyis még a saját szemünkkel
láthatjuk, milyen irányt vett a mi nyugati világunk jövője, a gyerekeinkről és az unokáinkról
nem is beszélve.
S itt, kedves Barátaim, szólnom kell a Nyugat- és Közép-Európa közötti vitáról is. Úgy tűnik,
Európa két részének fejlődési iránya elkanyarodott egymástól. A demokrácia, a jogállam, a
piacgazdaság természetesen közös marad, de az alapok, amire mindez épül, nos, azok egyre
inkább különbözni fognak egymástól. Erről ma még nem beszélnek nyíltan a politikusok, de
már mindenki látja. Nyugat-Európában bevándorlóországokká váltak a régi nagy európai
nemzetek. A kulturális alapok átalakulása, a keresztény kultúrájú népesség fogyása, a
nagyvárosok iszlamizálódása napról napra halad előre, s bevallom, hogy én nem látom azokat
a politikai erőket, amelyek meg akarnák és meg tudnák állítani, horribile dictu: vissza tudnák
fordítani a folyamatokat. Mondandóm nézőpontjából most mindegy, hogy ez a liberális
demokráciák gyengesége, a korábbi gyarmattartó és rabszolgatartó múlt visszaütése vagy a
Soros György-féle birodalom pénzéhes, felforgató akcióinak következménye-e. A tény tény
marad. Bármi is volt a kiváltó ok, Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű
világgá vált, és Közép-Európától különböző, merőben új fejlődési jövő felé halad. Rossz hír
ez számunkra. Ez azt jelenti, hogy az iszlám civilizáció, amely mindig is hivatásának
tekintette Európa megtérítését – ahogy ő mondja – az igaz hitre, a jövőben nemcsak dél, de
nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai
határvédelemmel, rendőreink példamutató helytállásával és Pintér Sándor vezetésével
sikeresen védtük meg a déli határainkat, megakadályoztuk, hogy az iszlám világ délről
elárasszon bennünket. Abban az irányban mi vagyunk a latin, vagyis a nyugati kereszténység
utolsó országa. Mi stabilan állunk a lábunkon, védvonalaink a legnagyobb áradat
feltartóztatására is alkalmasak. Ráadásul az ortodox kereszténység is derekasan és elszántan
harcol a hátországokban, elismerésünk Szerbiának, Romániának és Bulgáriának.
Bármennyire abszurd is, a helyzet az, hogy a veszély ma nyugatról fenyeget bennünket. Ezt a
veszélyt a brüsszeli, berlini és párizsi politikusok hozzák a fejünkre. Azt akarják, mi is vegyük
át az ő politikájukat, azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az
utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt. Azt akarják, mi is fogadjunk
be migránsokat, és váljunk mi is kevert népességű országokká. Korábban azt mondták, azért
várják ezt el tőlünk, mert az idegen szép, a kevert népesség jobb, és mert az igazi európai nem
véd olyan ósdi, középkori dolgokat, mint a hazája és a vallása. Ezek a hangok ma már talán
halkabbak, most az a divatos nóta, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válnunk, mert ez így
szolidáris. Világosan meg kell mondanunk, hogy mi azokkal a nyugat-európai emberekkel és
vezetőkkel vagyunk szolidárisak, akik meg akarják menteni a hazájukat és a keresztény
kultúrájukat, és nem azokkal, akik túl akarnak azon lépni. Mi sohasem leszünk szolidárisak
azokkal az európai vezetőkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják
léptetni Európát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Világosan és egyértelműen meg kell mondanunk azt is, hogy a harcot, amelyet vívunk, nem
tartjuk reménytelennek, sőt úgy látjuk, hogy éppen győzelemre állunk. A V4-országok
szilárdak, az ortodoxia kitart, úgy tűnik, a horvátok is észhez tértek, Ausztria éppen most
fordult hazafias és keresztény irányba, Bajorországban a CSU vezetésével szellemi és
politikai ellenállás épült ki, talán még nem túl későn. És várjuk, várva várjuk az olasz
választási eredményeket, s vele együtt a fordulatot, amellyel a józan ész, az olasz nemzeti és
kulturális öntudat és Silvio Berlusconi kerül ismét kormányzati pozícióba. Forza, Italia!
És most emlékezzünk meg azokról az európai politikusokról, a mi kollégáinkról, akik az
elmúlt években belénk haraptak, de végül belénk törött a foguk. Rövid névsorolvasás.
Faymann és Kern osztrák kancellárok, Renzi olasz miniszterelnök, Milanović, a horvátok
dicstelen miniszterelnöke és persze Martin Schulz, aki mániákusan minden akart lenni, és
végül semmi sem lett. Úgy látom, a lista nem zárt, van még rajta néhány kiadó hely.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez bizakodásra ad okot. Végül is jó látni, ha az ember nem hiába dolgozik, de a helyzet
nem ad okot az elbizakodásra. Az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt
nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel. Van, aki még érzi a pénzszagot, látja Európa
és vele az euró meggyengítésében rejlő üzleti lehetőséget, vannak, akik a globalista elittől
kapott állásukat és zsoldjukat nem akarják elveszteni, s itt van az európai ideologikus
értelmiségnek az a fajtája is, amely állandóan Európa átalakításával kísérletezik. Jól fejlett
példánya ez utóbbinak az a magyar Soros-szervezeti aktivista, aki azt találta mondani, hogy
szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség. Egy
ideig nem értettem, miért mond valaki ilyen nyilvánvaló szamárságot, hiszen nyilvánvaló,
hogy mi, magyarok a migránsokkal összevetve képzettebbek, iskolázottabbak és
munkaképesebbek vagyunk. Ez nyilvánvaló. Aztán a napokban a Soros-hálózat egyik
főideológusa, az Európa Tanács emberjogi főbiztosa elkottyantotta, hogy titokban már
évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját, ahogy ők
szerényen mondják, ha én ki tudom mondani: a homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz,
Soros-féle embertípus. S rájöttem, hogy onnan nézve mi, bennszülöttek, akiknek van saját
hazájuk, saját kultúrájuk, saját vallásuk, amihez ráadásul foggal-körömmel ragaszkodunk,
nos, mi a sorosok nézőpontjából reménytelen, átformálhatatlan egyedek vagyunk. Az ő
nézőpontjukból a migránsok valóan jobb alapanyagot jelentenek. A magyar nép
nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy sértetlenül és vidáman élhetik az életüket
közöttünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán mesterkednek.
Nos, persze azért ezt nem fogjuk tétlenül nézni. Nem vagyunk birkák, akik csendesen
álldogálva várják, hogy beteljesüljön rajtuk a végzetünk. Természetesen harcolni fogunk, és
ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be. Első lépésnek itt a Stop Soros
törvényjavaslat. A migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági
engedélyhez kötjük, a migránsbarát NGO-knak, az ilyen álcivileknek szánt külföldi támogatás
egy részét átirányítjuk a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelünk el, s akik nem
hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltjuk – legyenek bármilyen
hatalmasok vagy gazdagok. S harcolni fogunk a nemzetközi arénában is. Holnap átadom az
Európai Tanácsot éppen most elnöklő bolgár miniszterelnöknek azt az európai
törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét. Ez a fontos,
mármint a határvédelem, és nem a kötelező kvóta. Ha ugyanis zárjuk a határokat, senki sem
juthat be engedély nélkül, így nem is lesz kit szétosztani. Aki pedig engedélyezi migránsok
belépését az országába, az tartsa is meg őket, viselje is a gondjukat. Arra is fel kell hívjam az
Önök figyelmét, arról aztán meg végképp szó sem lehet, hogy a javát kiválogatja, a többit
meg ideküldi.
Arra is fel kell hívjam az Önök figyelmét, hogy időközben egy új vitatér is megnyílt. Az
Egyesült Nemzetek Szövetsége, az ENSZ fejébe vette, hogy az év végéig tető alá hoz egy
nemzetközi megállapodást a migrációról. A szerződéstervezetet vitára bocsátották. Az
Egyesült Államok már el is hagyta a tárgyalóasztalt, mert szerinte a javaslat reménytelenül
bevándorláspárti és határvédelem-ellenes. A mi önbizalmunk jobb állapotban van, ezért mi
úgy döntöttünk, egyelőre maradunk a tárgyalóasztalnál, és megváltozatjuk a készülő
szerződés szövegét. Mit is akar az ENSZ? Szép feladat ez Szijjártó Péter barátunknak. Mit is
akar az ENSZ? Az ENSZ el akarja fogadtatni, hogy a bevándorlás és annak elősegítése
kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és a jóléthez. Európából nézve ez
nyilvánvalóan ostobaság, olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az influenzajárvány jó
dolog, mert kedvezően járul hozzá az emberek egészségéhez és közérzetéhez. Az ENSZ
szerint biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kell létrehozni Európába, az
ENSZ szerint minden európainak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorlókat a
letelepedésben és a munkavállalásban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Értjük mi, hogy az ENSZ tagállamainak úgy 80 százaléka inkább migránsokat kibocsátó
ország, de nem azért hoztuk létre az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy szembeforduljon
velünk, és olyasmit erőltessen ránk, ami tönkretesz bennünket. Azt is mondja az Egyesült
Nemzetek Szervezete, hogy meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek
gátolják a bevándorlók átkelését a határokon. Kihúzhatjuk magunkat, ez a kerítésről szól, ezt
egyenesen nekünk címezték. Érdekes módon az efféle javaslatok legtöbbször olyan
emberektől származnak, akiket testőrök védenek, páncélozott autókban járnak, magas kerítés
veszi körül a házukat, és biztonsági rendszer védi őket a nap 24 órájában. Mi inkább azt
javasoljuk, először ők szereljék le a kapukat, bontsák le a kerítésüket, és küldjék el az őreiket.
Azt javasoljuk, akkor folytassuk a tárgyalásokat, ha a kísérlet sikerült, s ők még mindig
életben vannak. Ha a kísérlet mégsem sikerül, szívesen adunk nekik menedékjogot
Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez nyilvánvaló és teljes képtelenség. Érthetetlen, miért néznek bennünket olyan
sültbolondnak, hogy mi ezt elfogadjuk, és utána végrehajtjuk. Meg kell mondanunk
egyenesen, hogy Magyarország nem a zavart elméjű emberek országa. Értjük mi, hogy Soros
György szervezetei nemcsak Brüsszelbe és Budapestre fészkelték be magukat, hanem New
Yorkba, az ENSZ-nél is. Értjük, hogy temérdek pénzt áldoznak arra, hogy a migrációt
világméretekben elfogadtassák. Látjuk, hogy Soros nemcsak velünk, de az angolokkal, Trump
elnökkel és az izraeliekkel is tengelyt akasztott, és a téma mindenhol ugyanaz: a bevándorlás
és a migráció elfogadtatása. De ez nem fog menni. Nem vagyunk egyedül, és közösen fogunk
küzdeni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megfékezzük, majd
megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk, márpedig lehet elég szövetségesünk, akkor biztos
vagyok abban, hogy a végén sikerrel is járunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

S végül hadd tegyek egy megjegyzést arról, hogy a tegnapi nappal útnak indult a választási
kampány. Elnézve az ellenzék tegnapi kampánynyitóit, egy régi megfigyelésem jutott
eszembe: ha kampány van, a valóság befogja a száját. Őrizzük meg a higgadtságunkat, és
beszéljünk itt is egyenesen. Ma Magyarországon politikai ellenfeleink reménytelen
helyzetben vannak. Nem értették meg az idők szavát. Nem álltak mellénk, és nem álltak az
ország mellé a legfontosabb kérdésekben. Nem támogattak minket a kerítésépítés idején,
kihátráltak a kötelező kvótával kapcsolatos népszavazásból. Nem támogatták az
alkotmánymódosítást. Letagadták a bevándorlást, letagadták a kötelező kvótát és a Sorostervet.

Ezt az emberek látják és tudják. Ezért van reménytelen helyzetben ma Magyarországon
az ellenzék. De Gaulle-tól tudjuk, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül. Az ellenzéki pártok
minden mondatából gyűlölet árad. Úgy látom, hogy alantasságban, személyeskedésben és
álszenteskedésben nem lesz hiány, de mi emlékezzünk arra, hogy a választás nekünk ünnep.
Magyarok milliói várták, hogy a kommunista elnyomás és a szovjet megszállás után végre
szabadon választhassanak. Ne hagyjuk elrontani az ünnepünket! Őrizzük meg a derűnket, a
humorunkat, az öniróniánkat és a közös döntés szépségét. A gyűlölet nem visz felfelé, csak
lefelé. Mint az ismert viccben az ember, aki leugrik az ötvenedikről, és zuhan lefelé, azzal
nyugtatja magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben… Ötven nap múlva
megérkezünk, ki az ötvenedikre, ki a földszintre. Kalandra fel hát!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!