Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Martonyi János Nemzet és Európa című könyvének bemutatója

Léteznek ugyan európai közös értékek, ám a közösség csak akkor működőképes, ha tiszteletben tartjuk az egyes országok eltérő kulturális hagyományaiból fakadó különbségeket – mondta Martonyi János volt külügyminiszter, egyesületünk alapító tagja a Nemzet és Európa című kötetének bemutatóján az NKE Széchenyi Dísztermében június 29-én, Budapesten.


Martonyi János Nemzet és Európa című kötete egy sorozat negyedik darabja, amely Európa közös identitásának újbóli felfedezéséről, keresztény gyökereink hangsúlyozásáról és egymás hagyományainak tiszteletéről szól. A kötet 25 esszét és tanulmányt tartalmaz.


Mint mondta, az elmúlt évtizedekben tapasztalható identitásválságot nem a keresztény konzervatív tábor teremtette, hanem a baloldal, amely a zsugorodó munkásosztály helyett a kisebbségek körében keresett politikai támogatókat. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarország soha nem vitatta az unió második cikkelyében szereplő alapértékeket, mint a szabadság, az egyenlőség és az emberi jogok tisztelete. Vita nem ebben van, hanem a „leegyszerűsített, eltúlzott és meghamisított” értelmezésben. Léteznek ugyan közös európai értékek, még az sem baj, ha ezeket néha eltérően értelmezzük, ám a közösség csak akkor működőképes, ha tiszteletben tartjuk az egyes országok eltérő kulturális hagyományaiból fakadó különbségeket, így a legfontosabb közösségi identitás a nemzeti identitás, ezután lehet csak beszélni európai identitásról – jelentette ki a volt külügyminiszter, aki beszélt a keresztény identitásról is.


Magyarország és Lengyelország nem létezne kereszténység nélkül, miközben egyes tagállamokban erősek a szekuláris hagyományok és az uniós dokumentumokban sem hivatkoznak a keresztény gyökerekre. Az EU kulturális integrációjának mérsékelt sikerét éppen az okozza, hogy kimaradt a kereszténységre való hivatkozás – hívta fel a figyelmet Martonyi János. Írásaiban konzervatív irányból közelíti meg nemzet és Európa viszonyát, mert ez a szemlélet adja a világ stabilitását és értékállóságát – jelentette ki a volt külügyminiszter.


A bemutatót az NKE és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezte.


Martonyi János Nemzet és Európa című kötete megvásárolható a Ludovika Egyetemi Kiadó webshopjában.

https://webshop.ludovika.hu/termek/szakkonyvek/allam-es-jogtudomany-szk/nemzet-es-europa/

mpee.hu