Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Március elején ülésezett az elnökség

Egyesületünk elnökségi ülésével zártuk a hetet, amelynek során fontos témákat vitattunk meg.


Az ülésen áttekintettük a korábbi határozatok teljesülését, emellett értékeltük a közelmúlt kiemelt eseményeit, köztük a Sorskérdéseink 2025 rendezvényt, az Évértékelő 2025 programot, valamint az Országházban tartott, „Polgári értékek a XXI. században” című esemény tapasztalatait is összegeztük.


Napirendi pontként szerepelt az egyesület alapszabályának módosítása. Az elnökség megvitatta a javasolt változtatásokat, amelyek között szerepeltek szervezeti és adminisztratív pontosítások is.


Az ülés során javaslatokat fogalmaztunk meg a 2025-ös év további programjaira és projektjeire.


Köszönjük minden résztvevőnek az aktív közreműködést, és várjuk a közös munkát az előttünk álló időszakban is.


mpee.hu