A Sorskérdéseink 2025 – Migráció, népesedéspolitika, generációk együttélése munkacsoport zártkörű szakmai vitafórumot tartott május 12-én Debrecenben, felkért regionális szakértők bevonásával. A „Korunk kihívásai” címet viselő programsorozat keretében a résztvevők az elkészült vitairatokat értékelték és vitatták meg.
A megjelenteket Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem tanára köszöntötte, majd Horváth Ágnes, az MPEE főtitkára nyitotta meg a szakmai fórumot.
A munkacsoport prezentációját Laborczy-Lakner Zoltán, a munkacsoport vezetője mutatta be, ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor az alábbi felkért szakértők részvételével:
- Bene Ágnes, egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, Szociális és Társadalomtudományi Intézet, Gerontológiai Tanszék
- Forisek Péter, főigazgató, tanszékvezető, Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központ
- Berényi András, központvezető, Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ
- Püski Dániel, lelkipásztor, Debrecen Úrréti Református Gyülekezet, korábbi egyetemi lelkész
A szakmai beszélgetést Engler Ágnes egyetemi tanár moderálta.
mpeee.hu







