A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre április 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatta be Az idők jelei program részeként megjelent Újra néven nevezzük című könyvet és dokumentumfilmet.
A megjelenteket Osztie Zoltán, Az idők jelei program megálmodója, a KÉSZ volt elnöke köszöntötte, majd a színpadra szólította Balog Zoltánt, hogy Az idők jelei vitairat-sorozat harmadik kötete és az azonos témában készült film bemutatóján tartsa meg beszédét.
Nagy szükség volna valóságos, a kormányt teljesítménye, Magyarországot helyzete és lehetőségei alapján megítélő diskurzusokra, mondta az emberi erőforrások minisztere, aki szerint jó lenne túljutni azon, hogy aki szimpatizál a kormánnyal, minden tagját „félistennek” tartja, aki pedig nem, úgy gondolja, hogy kizárólag „hülyék és gazemberek” vannak hatalmon.
Nemcsak azért hiányzik a valós diskurzus, mert vagy „rosszindulatú” vagy „szolgalelkű emberek” értékelik a kormány munkáját, hanem mert többnyire csak szlogenek hangzanak el, és hiányzik a bírálat mögül a komoly, valóságos mércét állító munka, mondta a miniszter.