Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Itt élned, halnod kell – szellemi és állami szuverenitás a globális világban

A „Sorskérdéseink 2025” tematikához illeszkedve a beszélgetés középpontjában az a kérdés állt, hogyan őrizheti meg Magyarország szellemi és politikai önállóságát a globalizáció sodrásában. A panel résztvevői Bakk Miklós, Halkó Petra, Makkai Béla és Nádor Koppány Zsombor voltak, a beszélgetést Móczár Gábor moderálta. A programot Kazatsay Ádám, az Aquinói Szent Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, bemutatva a Sorskérdéseink 2025 programsorozatot.


Makkai Béla történész (Károli Gáspár Református Egyetem) szerint Trianon nemcsak területet és lakosságot, hanem kollektív önbizalmat is elvett a magyarságtól – azt a hitet, hogy képesek lehetünk közösen sikeres nemzetként létezni. Úgy véli, az elmúlt tizenöt év kormányzati törekvései ezt a történelmi önbizalmat próbálják visszaépíteni, és ennek megőrzése kulcskérdés a jövőre nézve.


Halkó Petra (XXI. Század Intézet) szerint számára a „nemzeti minimum” nem más, mint a nemzet melletti teljes kiállás. Véleménye szerint ez az a közös alap, amely mentén a szuverenitás megvédhető – legyen szó külpolitikai vagy belpolitikai kihívásokról.


Bakk Miklós (Sapientia Egyetem) kiemelte: elengedhetetlen, hogy a szuverenitás kérdése állandóan a politikai gondolkodásmód centrumában legyen. Nem lehet ad hoc módon kezelni, kampányszerűen elővenni, hanem folyamatosan jelen kell lennie a stratégiai gondolkodásban. A nemzeti minimum szerinte ezen belül értelmezhető igazán.


Nádor Koppány Zsombor (Szent István Intézet) rámutatott: minden nemzetnek feladata, hogy kultúrájában, nyelvében és identitásában megmaradjon, fejlődjön, megerősödjön, és azon az úton haladjon tovább, amely saját történelmi tapasztalatai alapján alakult ki. Ez nemcsak túlélési kérdés, hanem jövőformáló küldetés.


mpee.hu