A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) 2023. november 24-én, Budapesten megtartott közgyűlésén Győri Enikőt európai parlamenti képviselőt választotta meg elnökévé.
Az elnökválasztásra azt követően került sor, hogy dr. Vízkelety Mariann bejelentette lemondását az elnöki tisztségről, amelyet 2019. január 23-tól látott el. A leköszönő elnök megköszönte az elnökség és a tagság eddigi munkáját. Az alapszabály szerint a későbbiekben tiszteletbeli elnöke lesz az egyesületnek.
A közgyűlés Győri Enikő parlamenti képviselőt jelölte és választotta meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökévé, aki tagja a szervezetnek.
Győri Enikő a jelenlegi ciklusban, 2019 óta az Európai Parlament tagja, a Fidesz EP-delegációjának szakmai koordinátora. A Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának rendes, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság póttagjaként dolgozik. Szolgált nagykövetként Rómában és Madridban, illetve 2010 és 2014 között európai uniós ügyekért felelős államtitkár volt.
Képviselői munkája mellett kiemelten fontosnak tartja a fiatalabb generációk oktatását, ezért jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tudományos munkatárs, valamint a Nemzetek Európája Karrierprogram oktatója.
Egyetemi diplomáját 1992-ben a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte Nemzetközi Kapcsolatok szakon, majd 2000-ben doktorált a Nemzetközi Kapcsolatok szak Európa szakirányán. Angolul, spanyolul, olaszul és franciául beszél.
Az új elnök megköszönte a tagság bizalmát, mint mondta, elődjeihez híven és hasonló szellemben, nagy elhivatottsággal szeretné végezni a munkáját az Egyesületben.
Azt vallja, az Egyesületnek meg kell maradnia egyfajta szellemi háttérként, egy olyan közösségként, ahol a polgári szellem szabadsága kibontakozhat és ahol akár muníció is születhet az ország sorsának jobbra fordítása érdekében. Emellett a polgári, konzervatív értékrend érvényre juttatásán szeretne közösen munkálkodni a tagsággal és ezen elvek mentén bevonzani fiatalokat, hogy legyen kinek átadni az örökséget.
Kiadó: Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Sajtószolgálata