Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

GYÁSZOLUNK…

Megrendülve és szomorú szívvel tudatjuk egyesületünk tagjaival, hogy dr. Vízkelety Mariann tiszteletbeli elnökünk és barátunk 2024. január 7-én hosszú, méltósággal viselt betegség után 67 éves korában elhunyt.


Dr. Vízkelety Mariann alakulása óta tagja volt a Magyar Polgári Együttműködési Egyesületnek, a szervezet elnöki tisztségét 2019. január 23. és 2023.december 31-e között látta el.


Köszönjük áldozatos munkáját és elhivatottságát, amivel segítette egyesületünket.


Életútját az Isten, Család, Haza iránti elkötelezettség, a feltétel nélküli szeretet vezérelte, amit elsősorban otthon, drága szüleitől tanult és adta tovább a gyerekeinek, barátainak, munkatársainak.


Elnökségünk és munkatársaink nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.


Emléke örökké velünk marad!

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.