Hódít a természettudományos világnézet, mindent ésszel akarunk felfogni és megmagyarázni. Van rá okunk, hiszen kiléptünk az űrbe, mesterséges élőlényeket vagyunk képesek előállítani és egy tenyérnyi mobiltelefon segítségével kapcsolatba léphetünk az egész világgal. (…) Ajánljuk szíves figyelmébe Náray-Szabó Gábor főtitkár-alelnökünk májusban megjelent esszéjét az Országút című folyóirat 114. számából.
Nyolc évtizede honol béke a Nyugaton. Soha nem látott jólét lett osztályrésze százmillióknak, és ma már egy takarítónő sokkal nagyobb kényelemben él, mint annak idején a Napkirály. Ezt a rációra épülő tudomány és az általa megalapozott technológia tette lehetővé, nem csoda tehát, hogy hódít a természettudományos világnézet, mindent ésszel akarunk felfogni és megmagyarázni.
Van rá okunk, hiszen kiléptünk az űrbe, mesterséges élőlényeket vagyunk képesek előállítani és egy tenyérnyi mobiltelefon segítségével kapcsolatba léphetünk az egész világgal. Az éles szemű megfigyelők azonban már több évtizede felismerték, hogy a tudományos haladás túl gyors, ezért a világképünk nem tudja követni a tudás bővülését. A katolikus egyház tanítóhivatalának több évszázadra volt szüksége, míg be tudta illeszteni Galilei tanítását a hittételek rendszerébe, és másfél évszázad telt el, amire II. János Pál pápa kijelenthette az egyház nevében, hogy az evolúció tana több, mint egyszerű elmélet. Ha elég türelmesek vagyunk, eljuthatunk például arra a belátásra, hogy a tudomány és a keresztény hit találkozik az ősrobbanás kísérleti megfigyelésekre alapozott elméletében. Eszerint mintegy tizennégy milliárd évvel ezelőtt a világegyetem egyetlen pontban sűrűsödött össze. „A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” (Ter1,2). Egyszer csak bekövetkezett az ősrobbanás, amit párhuzamba állíthatunk a Biblia kinyilatkoztatásával: „Isten szólt: ’Legyen világosság’, és világos lett.” (Ter1,3). Milyen szépen illeszkedik egymáshoz a világ kezdetéről szóló, tudományosan megalapozott, racionális elmélet és a vallásos hit! Ahogyan a Fides et ratio enciklikában olvashatjuk: „A hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem felemelkedik az igazság szemlélésére.” A modern ember azonban ezt nem akarja elfogadni, csak az eszére hallgatna, és nem törődik azzal, hogy hiába szeretne mindent megmagyarázni, ez kevés ahhoz, hogy meg is találja a helyét a világban. Özönlenek az újabb és újabb információk, napról-napra változnak a korábban változtathatatlannak tartott törvények, egyre bizonytalanabbul keresgéli az igazságot.
A változás lélegzetelállító tempója sok bajt okoz. A nagy rohanásban nem fordítunk időt arra, hogy összehangoljuk a tudományos felfedezéseket és az emberiség többezer éves tapasztalatait, amelyek mind a mai napig döntő hatással vannak a viselkedésünkre. Az előttünk járó nemzedékek örökségét semmibe véve gyanakodva viszonyulunk az örök értékekhez. Miközben elismeréssel nyugtázzuk a technológia eredményeit, nem gondolunk arra, hogy mennyire veszélyes lehet, ha az egyén már nem szorul rá a közösségre. Ma már ide jutottunk, mert pénzért szinte mindent megkaphatunk, élelmet, otthont, biztonságot, szórakozást, ezért materiális értelemben függetlenek vagyunk, ha van pénzünk. Ha hitelre van szükség, nem kell a családhoz fordulni, ott a bank. A kaláka fogalma egyre kevesebbek előtt ismert és lelki bajainkat is egyre inkább fizetett pszichológussal beszéljük meg, a házastárs, a jóbarát szerepe fokozatosan visszaszorul. A technológiai haladás által támogatott folyamat szívszorító: emberi kapcsolataink lazulásával, a családok szétesésével, azonosságtudatunk gyengülésével, végső soron a társadalom fokozatos bomlásával jár. Eluralkodott az önzés, én, én és csakis én számítok, mások csak arra jók, hogy engem kiszolgáljanak. Jogaim vannak bőven, képviseletükhöz találok a bíróság mellett profi jogvédőket is, kötelességem viszont alig, semmivel nem tartozom a közösségnek, ami így hosszú ideig nem képes fennmaradni. A híres Böckenförde-paradoxon ezt úgy fogalmazza meg, hogy a liberális állam olyan előfeltevésekre épül, amelyeket csak a liberalizmus feladásával lehet garantálni.
Kezdetben a bajokra csak néhány éles szemű gondolkodó figyelt fel, de azok fokozatosan egyre nyilvánvalóbbak lettek. A nagyvárosokban már évtizedek óta tapasztalható az egyén elidegenedése, aki, miközben féltékenyen őrzi a szabadságát, elveszíti a közösséget. Megjelentek és egyre jobban terjednek az egyszemélyes csoportok, melyek között csak minimális a kölcsönhatás. Túlzott szerepet kapnak az emberi jogok, melyek napról-napra változnak, nem egyszer marginális csoportok vélt vagy valós érdekeit jelenítik meg óriási hangerővel.
A racionalitás diadalmenete együtt jár az érzelmi élet elsivárosodásával, a lélek tagadásával, a szeretet érzésének eltorzulásával. Egyre kevesebben hisznek Istenben, elutasítják a transzcendenciát és a hagyományokat. A főáram szerint az életnek nincs más célja, csak az anyagi vágyak kielégítése, a fogyasztás növelése. Ha nincs Isten, nincs jövő, a halálunk után megsemmisül a világ. Nem fontos a gyerek, fontosabb az önmegvalósítás, legfőképpen az Interneten keresztül, ahol a kommentek szerzői néhány szavas, lecsupaszított üzenetekkel és bárgyú emojikkal fejezik ki csökött és nem egyszer súlyosan frusztrált érzelmeiket.
A nyugati ember olthatatlan kíváncsisága lehetővé teszi, hogy egyre mélyebben megismerhesse a teremtett világot, de mára ez oda vezetett, hogy eluralkodott az önhittség. Egyes önjelölt pápák ma már úgy gondolják, hogy Isten helyébe léphetnek, és ezt fennen hirdetik is. Megfordítják a Biblia kinyilatkoztatását: Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette; ők viszont elképzelnek maguknak egy istent, akinek az a legfőbb dolga, hogy beteljesítse a vágyaikat. Nem maradtak mentesek e kísértéstől egyes vallásukat gyakorló keresztények sem, és egyre többen akarják a krisztusi szeretet jegyében saját képükre formálni a keresztény tanítást. Fellazítják a lelkiismeretet, kizárólag az írott jogszabályok hatálya alá sorolják a bűnt. Már azt is kijelentették, hogy Jézus Krisztus nem férfi, hanem semleges nemű volt, mert hát férfi és nő között nincs is különbség, éljen a nemek egyenlősége! Szerintük a krisztusi szeretet jegyében mindent el kell fogadnunk, mindent meg kell bocsátanunk, még a Tízparancsolat megszegését is. Nem gondolnak arra, hogy az igazi keresztény csak a bűnös embert szereti, magát a bűnt utálja. Az egyetlen dolog, ami szerintük számít, a felebaráti szeretet, figyelmen kívül hagyják viszont az első főparancsot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!”. Nem veszik észre, hogy a szeretet rosszul értelmezett parancsával próbálják elfogadtatni a Gonoszt. Elérkeztünk oda, hogy a mai embernek szinte egyetlen célja lett: kielégíteni önző vágyait, megvalósítani önmagát itt és most, figyelmen kívül hagyva mindenki mást, nem törődve a jövővel. Marginális kisebbségek erőltetik rá deviáns nézeteiket a józan többségre. A szavak értelmét kifacsarva jónak tüntetik fel, ami rossz, és rossznak, ami jó.
A fogyasztás elszabadulása szükségszerűen vezet a környezet elszennyezéséhez és a nyersanyagforrások kimerüléséhez. Ma már egyre többek előtt nyilvánvaló, hogy véges bolygón nem lehet az anyagi fogyasztást – más szóval az összes nemzeti terméket, a GDP-t – a végtelenségig növelni. Ez a világ nem tartható fenn, hiába reménykednek – bár ma már egyre kevesebben – a technológiában. Mivel az innováció célja a profit, a nem egyszer szenzációs, új megoldások összességükben nem csökkentik, sokkal inkább növelik a környezet terhelését. Folyamatosan nő a gazdaság, ezzel a fogyasztás és a környezet terhelése is. A gazdag északi féltekén az emberek elkényelmesedtek, nem törődnek a legfontosabb kockázatokkal, a klímaváltozással, az édesvízhiánnyal, az óceánok műanyagszennyezésével és savasodásával, ami veszélyezteti az ottani élővilágot. Nem észlelhető közvetlenül, azért csak kevesek figyelmét ragadja meg a fajpusztulás, mely a tudósok szerint súlyosan fenyegeti az élőlényeket, végső soron az embert is. Ferenc pápa felismerte az emberiséget fenyegető veszélyt, erről részletes elemzést adott a Laudato si enciklikában. Többek között ezt írja: „Ha valaki a népesség növekedését és nem bizonyos emberek szélsőséges és válogatós fogyasztását hibáztatja” … nem néz szembe a problémákkal. Az úgynevezett technológiai
optimisták szerint az ökológiai problémák egyszerűen megoldhatók új technikai alkalmazásokkal, ezért nincs szükség alapvető változtatásokra. Én ebben nem hiszek. Szerintem a jelenség arra vezethető vissza, hogy a vallás visszaszorulásával felborult az egyensúly az önfenntartási és fajfenntartási ösztön között. Eltorzult az ember Istentől kapott megbízatása, hogy művelje és őrizze a Földet.
A megzavarodott értékrend, a hit és a tudás megbomlott viszonyának egyik súlyos következménye a tudományellenesség. Ezrek pásztázzák az eget, hátha feltűnik egy UFO, ami Isten helyett üzen a messzeségből, és táplálja a reményt, hogy egy távoli bolygón élő, nálunk sokkal fejlettebb civilizáció majd gondot visel ránk. Nyilvánvaló, széles körben, a tapasztalat által visszaigazolt tudományos tételeket von kétségbe a közösségi média névtelenségbe burkolódzó közönsége, de nem egyszer a nyilvánosan elérhető sajtó is. Még ma is évi egy-két bejelentés érkezik az örökmozgó feltalálásáról, ezrek halnak bele az oltásellenességbe, egyházat alapítottak azok, akik rendületlenül hiszik, hogy a Föld lapos. A modern Nyugat eszmeiségének legbiztosabbnak vélt támasza, a tudomány elvesztette egyeduralmát és sok helyütt átadta a helyét a primitív hiedelmeknek.
Fellazultak az alapok. Igaza lett Oswald Spenglernek, aki már száz éve rámutatott a nyugati kultúra alkonyára. A kulturális hanyatlást a szemünk előtt követi a társadalmi, politikai és gazdasági hanyatlás is. Ennek egyenes következménye, hogy jönnek az életerős népek, előre küldve fiatal harcosaikat fokozatosan elfoglalják a világunkat. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Európában a század végére csak azok a szigetek, csak azok a nemzetek fognak fennmaradni, amelyekben a közösségek őrizik a múltat, működnek a hagyományos családok, amelyek az utódaikért értük élnek, amelyek megszabadulnak a fogyasztás növelésének kínzó parancsától, a technológiába vetett feltétlen bizalomtól, és hallgatnak a szívükre is.
Náray-Szabó Gábor