
Egyesületünk alapító elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye életének nyolcvankilencedik évében péntek hajnalban elhunyt. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület hálás szívvel köszöni Mádl Dalma áldozatos munkáját, jószolgálati tevékenységét, amivel az elmúlt huszonöt évben segítette egyesületünket. Elnökségünk és tagságunk nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Mádl Dalma – lánykori nevén Némethy Dalma – 1932. november 9-én született Pécsett, értelmiségi család késői, harmadik gyermekeként.
1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel, aki 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke volt, ezen túlmenően Széchenyi-díjas jogtudós, korábban az Antall-kormány minisztere. 1964-től egészen férje megválasztásának évéig, 2000-ig a Budapesti Műszaki Egyetem egyik kutatócsoportjánál dolgozott. Egyetlen fiúgyermekük 1961-ben született.
Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, felkarolta a hátrányos helyzetű gyerekeket, munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alapító elnökének feleségeként aktívan részt vett egyesületünk életében, számos jótékonysági kezdeményezésünk fővédnökségét elvállalva.
Férje elnöki mandátumának lejárta, majd halála után is folytatta karitatív munkásságát. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.
2005-ben ő kapta meg az első alkalommal adományozott Polgári Magyarországért Díjat, az azzal járó egymillió forintból megalapította az „Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt. A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátta.
2007-ben az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére alapított Szent Erzsébet rózsája díjjal ismerték el tevékenységét, 2012-ben átvehette a Magyar Szabadságért díjat munkásságáért, amellyel Magyarország demokratikus fejlődéséhez való hozzájárulását ismerték el. 2015-ben Mindszenty-emlékérmet kapott.
Mádl Dalma életét kiemelkedő közösségépítő tevékenység, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munka jellemezte. Számtalan segélyosztásban vett részt vett, támogatott idősotthonokat is. Sokat utazott az árvíz sújtotta kelet-magyarországi területekre, különös figyelemmel fordult azokhoz a gyerekekhez és fiatal felnőttekhez, akik család nélkül nőttek fel.
Mádl Dalma egész életével a krisztusi szeretetet közvetítette mindannyiunk felé.
Nyugodjon békében, emléke legyen áldott!
Fotó: Thaler Tamás