Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

Egységesen emlékezik az erdélyi nemzeti oldal Trianon századik évfordulóján

Erdély-szerte több mint száz településen emlékeznek meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról az Erdélyi Magyar Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai. Június 4-én 17:30-kor (helyi idő szerint) egy időben kerül sor a koszorúk, virágok elhelyezésére. A három szervezet képviselői az elmúlt időszak óvintézkedéseire való tekintettel kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél


Az EMSZ, az EMNT és az SZNT vezetői arra kérik az emlékezni vágyókat és mindazokat, akik szintén szeretnék elhelyezni az emlékezés virágait, hogy azt a vonatkozó szabályok betartása mellett, önálló csoportokban tegyék meg.


A szervezők a kezdeményezéssel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is szeretnék felhívni a figyelmet a magyar történelem száz évvel ezelőtti, sorsfordító és tragikus eseményére. A felkeresendő emlékhelyek nem csupán az első világháború történéseire, hanem a magyarság 1100 éves Kárpát-medencei jelenlétére is emlékeztetnek.


A három erdélyi szervezet együttműködésének, valamint az egységes nemzeti oldal közös emlékezésének különösen fontos jelentősége van Trianon századik évfordulóján, hiszen az új magyar egység a közös jövőépítés és megmaradás alapfeltétele. Ezen ígéretes együttműködés által lehet sikeres az erdélyi magyarság az önrendelkezés felé vezető úton.


Az EMSZ, az EMNT és az SZNT vezetői és tagjai a „Voltunk, vagyunk, leszünk!” jelmondat jegyében készülnek a méltóságteljes emlékezésre, hangsúlyozva, hogy június 4-e a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok számára változatlanul gyásznap – bármilyen törvényt is hozzon erről a magyarellenességet már számtalanszor politikai haszonszerzésre felhasználó bukaresti vezetés.


Támogatásunkról biztosítjuk és helyi szervezeteink révén több helyszínen is csatlakozunk a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez, az Összetartozásunk Tüze programhoz. A felhívás célja, hogy mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, az ezeresztendős államiságra, a százéves tragédiára és a tízéves állampolgársági törvényre emlékező látványos tüzek gyúljanak június 4-én, erdélyi idő szerint 21 óra 20 perckor. A már meghirdetett tűzhelyekről a világhálón a gyujtsukmeg.ma/tuzhelyek oldalon, interaktív térkép segítségével lehet tájékozódni. Ugyanitt új tűzhelyeket is be lehet jelenteni, rövid regisztrációt követően. A kezdeményezéshez május végéig már több mint száz erdélyi helyszín csatlakozott – közölte az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája.