Alkotmányosság a küzdőtéren – A Tisza-kormány alaptörvény-módosítási elképzeléseinek jogi értékelése Kerekasztal-beszélgetés

Nem szoktunk július közepén rendezvényt tartani – most mégis. Miért? Nagyon nehéz helyzet alakult ki az áprilisi választás után. Egész pályás letámadás a politikában, új kommunikációs stílus a Parlamentben, s ma napirenden az Alaptv. 17. Módosítása. 

 

Az idén harmincadik születésnapját ünneplő Magyar Polgári Együttműködés Egyesületet többek között azért hívták életre Mádl Ferenc elnökletével három évtizeddel ezelőtt, hogy teret adjon az érdemi, a polgári étoszhoz méltó szakmai vitáknak. Ezt a hagyományt őrizzük, és elnökként igyekszem ezt továbbvinni.

 

Az elmúlt időszakban elsősorban politikai állításokat és ellenállításokat hallhattunk, a kormányoldaltól és az ellenzéktől az alaptörvény kapcsán. A mai beszélgetés kiváló alkalom arra, hogy hátrébb lépve, végre jogi szempontból is ütköztethessék véleményüket a szakma képviselői.

 

Szentpéteri István jogászprofeszsor 1989-ben arra figyelmeztetett, hogy az alkotmányjog társadalmi elfogadottsága végső soron attól függ, hogy az alkotmányos szabályok mennyiben érvényesülnek a társadalmi és politikai valóságban. Ellenkező esetben az alkotmányban rögzített elvek és a tényleges hatalomgyakorlás olyan messze kerülhetnek egymástól, „mint Makó Jeruzsálemtől”.

 

Ma a politika alapkérdése Magyarországon az, hogy vannak-e korlátai egy olyan politikai közösség cselekedeteinek, amely a parlamenti mandátumok erős kétharmadával tulajdonképpen bármit, azaz mindent megtehet. Az elmúlt öt választás valamennyi alkalommal ilyen politikai erővel ruházta fel a győztes pártot, tehát a helyzet nem új – vagy mégis?

 

Az alkotmány mindig egyszerre politikai és jogi dokumentum. A politika joga: meghatározza az államhatalom működésének alapvető szabályait, ugyanakkor, meggyőződésem, korlátot is állít a mindenkori politikai többség elé. Ha a politikai szempontok teljesen háttérbe szorítják a jogi garanciákat, akkor maga az alkotmányos demokrácia kerülhet veszélybe.

 

Azt biztosan kijelenthetjük, hogy az alkotmány a politikai harcok eszközévé vált. Az új kormány által támadott, alaptörvény preambulumaként funkcionáló nemzeti hitvallás a következőképpen fogalmaz: 

„Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” [1]

 

Tehát egy szerződés, amely mögött egyetértés van. Gondolnám én. Aztán egy alaptörvénytől tartósságot, kormányok felettiséget várnánk.  Ne feledjük, Magyarország az egyetlen ország Kelet-Közép-Európában, mely képtelen volt új alkotmányt alkotni a rendszerváltozás után.

 

A magyar alaptörvényt az elmúlt tizenhat évben tizenhat alkalommal módosították; a tizenhetedik módosítás, amely mai eseményünk közvetlen apropóját is adja, jelenleg áll elfogadás előtt.  

 

Én magam is úgy gondoltam, hogy ez a módosítási arány egyedülállóan magas a kontinentális jogrendszerekben, de némi kutakodás után árnyaltabb képet kaptam: a német alaptörvényt 1949 óta csaknem 70 alkalommal[2], az osztrákot 1920 óta több, mint 100 alkalommal[3], a francia ötödik köztársaság alkotmányát 1958 óta összesen 25 alkalommal módosították[4].

 

Jogi értelemben egy demokratikus választás eredményezhet új politikai irányt és mélyreható közjogi változtatásokat is, de önmagában nem írja felül a fennálló alkotmányos rendet. Az új többség legitimitása éppen ebből a rendből ered. A kérdés tehát az, hogy a politikai változás meddig marad kormányváltás, és mikortól válik az alkotmányos rendszer egészének átformálására irányuló törekvéssé.

 

Sólyom László elhíresült „a jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani” – tétele itt is felvethető. Az új alkotmányozó többség alkotmányos legitimitását maga is a hatályos alaptörvényből eredezteti miként helyezhetné tehát magát korlátlanul e jogrend fölé? [5]

 

Az alkotmánymódosító hatalmat nem kizárólag eljárási szabályok kötik. Mérceként jelenik meg a jogbiztonság, a visszaható hatály tilalma, a hatalmi ágak elválasztása, a közjogi tisztségek stabilitása és az európai közös alkotmányos örökség tisztelete is. Az alkotmánybíróság korábbi gyakorlata szerint egy módosítás nem teremthet feloldhatatlan belső ellentmondást az alaptörvényben: annak koherens módon kell beépülnie az alkotmányos rendszer egészébe.

 

Ennek fényében kell megvizsgálni a most felmerült elképzeléseket is:

• Beilleszthető-e az európai alkotmányos kultúrába a képviselői mandátumok időbeli korlátozása?
• Alkotmányos normának vagy inkább egyedi közjogi döntésnek tekinthető-e valamely konkrét tisztségviselő megbízatásának indokolás nélküli megszüntetése?
• Hol húzódik az alkotmányozás és a személyre szabott jogalkotás határa?

 

A politika már elmondta számtalanszor a véleményét mindezekről. Most halljuk a szakmát! Kívánok mindannyiunknak tartalmas és gondolatébresztő beszélgetést!

[1] https://www.parlament.hu/irom39/02627/02627.pdf

[2] https://rightmart.group/pressemitteilung/73-jahre-grundgesetz-diese-regierung-hat-es-am-meisten-gepraegt

[3] https://www.parlament.gv.at/fachinfos/rlw/100-Jahre-Bundes-Verfassungsgesetz

[4] https://www.vie-publique.fr/dossier/267859-les-revisions-de-la-constitution-sous-la-ve-republique

[5] PETRÉTEI JÓZSEF TANÁR ÚR CIKKE – https://jog.tk.elte.hu/blog/2026/06/az-orban-babok-helyzeterol