Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Húsvét után egy héttel ma Önök azért találkoznak az online térben, hogy négy napon keresztül a klímaváltozás Kárpát-medencei, magyarországi hatásairól cseréljenek eszmét. Feltérképezzék az elmúlt években, évtizedekben felhalmozott tudást, és elkezdjék azt a közös munkát, ami két és fél év múlva az első nemzeti értékelő jelentéshez vezet.
Vállalásuk egyszerre időszerű, reményt keltő és tiszteletre méltó. Időszerű, hiszen öt évvel a párizsi megállapodás után ma távolabb vagyunk az akkor elfogadott céloktól, mint a megállapodás pillanatában. Reményt keltő, mert tudjuk: ha azt a tudást, amit Önök felhalmoztak, cselekvésre váltjuk, még el tudjuk kerülni a legnagyobb bajt. Tiszteletre méltó, mert Önök most azt vállalják, hogy rengeteg egyeztetést, tanácskozást követően 2023 őszére elkészítik javaslatukat.
Aki az elmúlt években figyelemmel kísérte az Önök munkáját, tudja, jó okunk van a sietségre. Hiszen a klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek, mint Európa számos más régiójában.
Az Önökre váró munkához ma kedvező a politikai széljárás. Magyarország rendelkezik 30 éves Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiával. Az Országgyűlés törvényben rögzítette a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célt. Nagyvárosaink pedig csatlakoztak az Under2 mozgalomhoz.
Ma – amikor a járvány harmadik hulláma tetőzik – még kevesen gondolkodnak azon, hogy mi lesz a következő években, évtizedekben. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a járvány után hogyan tér vissza az élet a régi kerékvágásba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A majdani jelentés tartalomjegyzéke világos szándékot mutat. Önök arra vállalkoznak, hogy az éghajlati kényszerektől a kibocsátási tendenciákon át, a mitigációs és adaptációs lehetőségeken keresztül az éghajlatváltozás gazdasági, jogi, költségvetési vonatkozásáig számos kérdésre válaszolnak. Mindannyiunk érdeke, hogy munkájuk eredményes legyen.
Mai virtuális találkozónkra készülve néhány kérdés bennem is felötlött.
Először: hogyan lehetséges a klímaváltozásról, fenntarthatóságról való gondolkodás társadalmi elfogadottságát növelni? Miként lehet mindenki számára nyilvánvalóvá tenni, hogy amiről az Önök kutatási eredményei szólnak, mindannyiunk életét befolyásolják – legyen szó klímaváltozásról, fenyegető vízválságról, vagy a biológiai sokféleség hanyatlásáról? És miként lehet elérni, hogy a kedvezőtlen tendenciák bemutatása ne klímadepresszióhoz vezessen, hanem egyéni és közösségi cselekvés mozgatórugója legyen?
Másodszor: mindannyian tudjuk, hogy a klímaváltozás hatásainak mérséklése az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, de mindennapi életünk szempontjából is jelentős változást igényel. Mindez – kár lenne tagadni – érdekek sérelmével jár. Hogyan lehet a környezeti fenntarthatósági, gazdasági, társadalmi, politikai érdekeket összeegyeztetni?
Harmadszor: megváltoztatható-e az a szemlélet, hogy ugyan az általános szabályokkal a többség egyetért, de azért sokan keresnek önfelmentő magyarázatokat arra, hogy rájuk mindez miért nem vonatkozik?
Negyedszer: át tudjuk-e alakítani gazdasági, közgazdasági gondolkodásunkat úgy, hogy egy-egy új beruházáskor nemcsak a várható rövidtávú hasznokat, hanem a biztosra vehető rövid és hosszú távú károkat is figyelembe vesszük? „A szennyező fizet” elve mellett hogyan alkalmazhatnánk „a szennyezés hatástalanítása a termelési folyamat végéig történjen meg” elvét?
Ötödször: egyre többször olvashatunk cikkeket arról, hogy milyen ügyes mérnöki megoldásokkal lehet a klímaváltozás hatásait csökkenteni. Mit kell ehhez a légkörbe juttatni, mit kell a tengerekbe szórni? Nekem ezek az ötletek nem tetszenek. De hogyan kerülhetjük el, hogy egy bajból kettőt csináljunk?
Összegezve a kérdéseket:
– társadalmi elfogadottság növelése
– különféle érdekek beszámítása
– a gazdasági hasznok és a társadalmi károk egyidejű mérlegelése,
– megelőzés
– az álmegoldások elkerülése
A kérdéseket még hosszasan lehetne sorolni. Ezt bizonyára Önök is így gondolják, különben nem szántak volna négy napot első tanácskozásukra.
Gyakran szoktam idézni Gábor Dénest, aki már 1963-ban azt mondta: „az emberiség eddig a természettel küzdött, mostantól a saját természetével kell megküzdenie.”
Az Önök vállalása nem kevesebb, mint hogy segítenek bennünket megküzdeni saját természetünkkel.
Sok sikert kívánok mai tanácskozásukhoz és eredményes munkát a következő évekre!
Áder János köztársasági elnök