A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) Polgári Szalonja „Milyen Magyarország mentális egészsége?” címmel kerekasztal-beszélgetést tartott 2024. november 11-én, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében.
A megjelenteket Horváth Ágnes, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkára, az est vitavezetője üdvözölte, majd felkérte Győri Enikőt, a szervezet elnökét, hogy tartsa meg köszöntőbeszédét.
A magyar társadalom mentális egészsége komoly kérdéseket vet fel, amelyekkel mindenképpen foglalkozni kell. Az MPEE Polgári Szalonja, rendezvénysorozatot indított fél évvel ezelőtt, amelynek célja a polgári értékek – igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség – érvényre juttatása, képviselete, valamint hogy nemcsak a megfelelés vezéreljen bennünket, hanem a helytállás a mindennapokban. Szükség van arra, hogy értelmes párbeszédet folytassunk, az a missziónk, hogy értelmes vitákat indítsunk sokakat érintő témákban. Ezért volt az első Polgári Szalon témája a közoktatás, amely elindította a fiatalok mentális egészségének kérdéskörét, és további beszélgetésekre ösztönzött bennünket, hívta fel a megjelentek figyelmét Győri Enikő.
Mint mondta, nyáron Tusnádfürdőn több beszélgetést is zajlott ebben a témában, ahol eldöntötték, hogy ezt a kérdést nem szűkítik le a fiatalokra, hanem az egész magyar társadalom mentális állapotával fognak foglalkozni, hiszen számos olyan súlyos probléma létezik, amely nemcsak a fiatalokat, hanem minden korosztályt érint.
A statisztikai adatok is rávilágítanak a helyzet súlyosságára: az öngyilkosságok, a függőségek és a depresszió gyakorisága azt mutatja, hogy a gyorsan változó világban sokan nehezen tartják fenn lelki egyensúlyukat. Ezenkívül a testi betegségek is növekvő tendenciát mutatnak. Az emberek egy folyamatos információáradatban élnek, amely kihat gondolkodásukra és érzelmi állapotukra is.
A mentálhigiéniás szakemberek szerint a testi, lelki és szellemi egészség harmóniája szükséges ahhoz, hogy az emberek kiegyensúlyozottak és elégedettek legyenek. A szalonbeszélgetések során azt próbáljuk felmérni, hogy a magyar társadalom képes-e a boldogság és elégedettség elérésére, illetve milyen állapotban van az emberek lelki egészsége, emelte ki Győri Enikő.
A beszélgetés során különböző szakterületek elismert képviselői vitatták meg a mentális egészség aktuális kérdéseit és kihívásait Magyarországon. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői között szerepelt Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár, Pethesné Dávid Beáta, a SOTE Mentálhigiénés Intézetének főigazgatója,
Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Pázmány Péter Teológiai Karának rektora, valamint Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.
A beszélgetést a felkért korreferátorok, a témakörök alapos ismerői támogatták, mint Szőke-Milinte Enikő, az Eszterházy Károly Egyetem tanára, Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus és Sonnevend Mária gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos.
A rendezvény célja, hogy átfogó párbeszédet kezdeményezzen Magyarország mentális állapotáról, kiemelve a különböző generációk és a társadalom egészének mentális jólétéhez kapcsolódó kihívásokat.
mpee.hu