Granasztói Györgyre, egyesületünk egykori elnökére emlékeztünk január 7-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a róla készült dokumentumfilm vetítésével. A film bemutatását kerekasztal-beszélgetés követte. Ennek apropóján közöljük Oberfrank Ferenc kutató, az MTA köztestületi igazgatója, valamint az MPEE Sorskérdéseink 2025 program Közéleti kultúra a mindennapokban munkacsoportjának vezetője személyes hangvételű kommentárját a Granasztói 85 című film kapcsán.
Oberfrank Ferenc:
A beszélgetés elsősorban Granasztói György külügyi és diplomáciai tevékenységére irányult. Ennek kezdete Granasztói bekapcsolódása a Magyar Demokrata Fórum és azon belül a külügyi munkacsoport munkájába, ami jóval az 1990-es parlamenti választás előtt volt. Erről elsősorban Jeszenszky Géza és Kodolányi Gyula hivatott beszélni. Magam azokra az időkre és kérdésekre koncentrálok, amelyeknél már én is jelen voltam.
Antall József MDF-beli megjelenésével, majd a külföldi politikai tényezők érdeklődésének felerősödésével az MDF egyre komolyabb figyelmet fordított a külkapcsolataira, külügyi tevékenységére. Antall Józseffel és másokkal együttműködve ebben vállalt egyre jelentősebb szerepet Granasztói György és ebbe kapcsolódtam be náluk valamivel később én is.
Akik akkor felnőttként éltek tudják, hogy a nemzet boldogulásának és fejlődésének alapfeltétele, az egymással szorosan összefüggő belső stabilitás és külső biztonság mennyire veszélyben volt, milyen nehezen volt megteremthető és fenntartható. A romániai események, a marosvásárhelyi konfliktus, (a taxisblokád), a Varsói Szerződés megszűnése, a német újraegyesítés keltette mozgások, a szovjet csapatok kivonása, Csehszlovákia kettéválása, a délszláv háború és a kuvaiti válság, a Szovjetunió puccsal is jellemzett szétesése, az Egyesült Államok európai elkötelezettségének megőrzése mutatta, hogy mennyire fontos a „biztonsági vákuumba” kerülésünk elkerülése. Ez a törekvés az 1988-89-ben formálódó, 1990-94 között működő kül-, térségi, biztonság- és kisebbségpolitikánkat is meghatározta. Az ehhez szükséges víziót számunkra Antall József fogalmazta meg és ez a vízió „euroatlantista” volt.
Ebben az időszakban és valójában az MDF vezette kormánykoalíció működése során végig, egészen 1994 közepéig, kiemelt jelentőséget kaptak a francia kapcsolatok. Ez nem eredményezett kiegyensúlyozatlanságot a külkapcsolatainkban, éppen ellenkezőleg. A francia részről ekkor megnyilvánuló fokozott érdeklődés ígéretesen párosult Antall József és az akkori ellenzék franciaországi magyar emigrációval meglévő kapcsolataival, a frankofón, francia kapcsolatokkal és tapasztalatokkal rendelkező, MDF-fel kapcsolatot felvevő vezető értelmiségiek, tudósok, művészek, közigazgatási szakemberek készségével. Mindez esélyt kínált egy régi, a trianoni traumával is megterhelt viszony kölcsönös felülvizsgálatára. Ez nélkülözhetetlennek látszott az európai kulturális és politikai építkezés valóságával és teljességével való szembenézéshez, külpolitikai törekvéseink és euroatlanti kapcsolataink szilárd alapra helyezéséhez és kiegyensúlyozott fejlesztéséhez.
A beszélgetésen szóba kerültek az 1990-94 közötti kormányzati időszak külpolitikai folyamatainak egyes mozzanatai. Elsősorban azok, amelyekhez – közvetlenül vagy közvetve – Granasztói György is érdemben hozzájárult és amelyekben a beszélgetés résztvevői maguk is részt vettek. Említettük a francia-magyar államközi kapcsolatokat újrakeretező, Antall József és François Mitterand által az Elysée Palotában aláírt szerződést, a címében is sokat mondó „Traité d’Entente et d’Amitié”-t, vagy Édouard Balladur francia miniszterelnök kezdeményezését, „tervét” az új demokráciákat involváló „európai stabilitási egyezmény”-re, továbbá az európai reintegrációs, EU és NATO közeledési folyamatunk főbb állomásait, drámai és anekdotikus pillanatait.
Martonyi János rendkívül fontos megállapítása volt, hogy az antalli kül-, biztonság-, térségi és kisebbségi politikát, azon belül az „euroatlanti” integrációs törekvéseket ritkán tapasztalt nemzeti konszenzus övezte. Ez a konszenzus az akkori kormány kül- és biztonságpolitikáját hitelesítette és érvényesítését erősítette a széles társadalom és főleg a külföldi partnereink előtt. Ugyanakkor Jeszenszky Géza külügyminiszter közvetlen munkatársaként, kabinetfőnökeként megtapasztaltam, hogy ennek a parlamenti ellenzéket is involváló egyetértésnek a kinyilvánításához és fenntartásához milyen hatalmas politikai meggyőző munkát kellett elvégezni, elsősorban a kormánykoalíción, a kormánypártokon belül.
Mindennek meghatározó előfeltétele és garanciája volt, hogy teljes egyetértés és minden külső kihívásnak ellenálló, kölcsönös bizalom és lojalitás jellemezte a kül- és biztonságpolitikánkat meghatározó Antall József miniszterelnök, a külügyminiszter Jeszenszky Géza és az e kérdésben legfontosabbá váló külképviseletünket vezető Granasztói György NATO és EU nagykövetünk kapcsolatát. Ezt a „tengely” -t támogatta a Granasztói Györggyel személyes baráti viszonyt is ápoló Kodolányi Gyula, O’sváth György, Tar Pál, Entz Géza, hamarosan Martonyi János, s az európai folyamatokat meghatározó német- és franciaországi külképviseleteinket vezető Erdődy Gábor és Szávai János. Mindez azonban nem lett volna elég a szakapparátus vezetését átvevő Martonyi János és a meghatározó külügyminisztériumi vezetők, Bába Iván, Herman János, Bollobás Enikő, és még számos kiválóság, nélkül. Sok kritikus helyzeten segített át akkor bennünket Mádl Ferenc, Szabad György és Kulin Ferenc is. Az „antalli euroatlantisták” Boross Péter miniszterelnöksége idején is meg tudták tartani az „irányt és a tempót”.
A beszélgetésre készülve, emlékeim felelevenítése és Jeszenszky Géza „Kísérlet a trianoni trauma orvoslására” című, tudományos igényű visszaemlékezésének átolvasása mellett nagy örömmel és kíváncsisággal vettem kézbe Granasztói György „Átkelés közben – Brüsszel, 1990-1994” című posztumusz művét. A két koronatanú visszaemlékezése, a közzétett feljegyzések és dokumentumok jól mutatják és alá is támasztják a fentieket.
Kodolányi Gyula szerint annak a szellemi körnek a számára, amelyből Antall József külpolitikai csapatának nagy része kinőtt, a közéleti szerepvállalás lényege a lelkület, a mentalitás minősége és a nagy egyéniségek hatása. A „Granasztói 85” című filmben megszólalókat hallgatva és a Granasztói Györgyre emlékező beszélgetéseink tanulságait levonva kijelenthetjük: életútjából, szerepvállalásaiból, megszólalásaiból kitűnő lelkülete, mentalitása Granasztói Györgyöt is korunk megtartó egyéniségei közé emelik. Nem azért, mert a hatalom embere lett volna, hanem azért, mert igazi polgár értelmiségi volt, akinek mintaadását, tanúságtételét, üzeneteit elevenen kell tartsuk és tovább kell gondoljuk. Ebbéli kitartásunk és következetességünk minősíteni fog bennünket.
Az MPEE Sorskérdéseink 2025 programsorozata „Közéleti kultúra a mindennapokban” munkacsoportjának vezetőjeként Granasztói György örökségéből mindenekelőtt az a gondolata ragadott meg, hogy az értelmiség (és nem az ún. „médiaértelmiség”) közösségépítő, mintaadó és hitelesítő szerepe nélkülözhetetlen egy polgári társadalomban. A közélet egészségének fontos jele, hogy az értelmiség hallatja, hallathatja a hangját. Ezt akadályozza a média súlyos szerep- és működési zavara és a „polkorrektség” elvárása.
Ebből következik, hogy egy egészséges társadalom igényli a független és objektív véleményeket, amelyek szükségszerűen tartalmaznak kritikákat. Tartósan nem nélkülözhető a különféle vélemények (hatalompolitikai viszonyok által nem befolyásolt), nyilvános, közérthető és kulturált stílusú ütköztetése. Enélkül a hatalompolitikai viták sem tölthetik be a maguk funkcióját.
Nem kell ölre menni, árulásra vagy ellenségességre gyanakodni attól, hogy nem értünk egyet és ezt ki is mondjuk. Ennek felvállalása erőt, önbizalmat és erős identitástudat jelez a politikai és a kulturális elit részéről egyaránt. Aki ezt nem teszi magáévá az nem jut be a polgári „ígéret földjére” és másokat is hátráltat ebben.
A 35-40 éve lezajlott világrend változás és átrendeződés egy globalizált újliberalizmus átmeneti dominanciáját hozta el. Ez rövidesen elviselhetetlenné tette a közéleti létet, az értéktudatos egyént visszaszorította a magánéleti szférába és tovább erősítette a társadalmi anómiát, fragmentálódást, atomizálódást. Meggyengítette a közös emberi és a sajátos közösségi értékek tudatosulását, a közösségalkotó és formáló (nemzeti, nemzetiségi, vallási, kulturális) identitás megélését, a nemzeti kohéziót és szolidaritást. Mindez térségünkben, országunkban lefékezte, eltorzította a polgári társadalom és közélet kialakulását, újjászületését.
A mindenekelőtt polgár értelmiségi Granasztói nagyon világosan látta a leírt helyzetet. Amikor meghalt, akkor a szélsőséges pontra kilendült inga éppen csak visszaindult. Elvesztésekor még nem látszott az a helyzet, ami mára globálisan és Európában kialakult. A világ rendje megint átalakulásnak indult. Erre figyelemmel kell tovább gondolnunk Granasztói György üzeneteit.
Az elmúlt évtizedben a globalizált újliberalizmus hirdetőivel szembeszálló politikai erők az ellenfelük minden eszközét egyre sikeresebben használják fel, hogy a politikai vetélytársuk által megszállt valamennyi területen fölébük kerekedjenek. Ez szükségszerű. Az viszont – reméljük – nem, hogy az inga túllengjen…
A felülkerekedő politikai erőknek régi-új polgári értékrendet, kultúrát kell képviselniük, iránta rokonszenvet, vállalására vágyat ébreszteniük és fokozatosan szélesedő körben kitartóan meghonosítaniuk. Ehhez az eltökéltség mellett önmérsékletet is kell gyakorolni. Nem visszafoglalni kell az ellenféltől a világot és a helyükbe lépni, hanem a polgári értékrendnek és funkcióknak megfelelő tereket, szervezetet, működést kell kialakítani, elérhetővé tenni és szubszidiárius módon biztosítani a közösségeknek – társadalomnak, nemzetnek, nemzetek közötti kapcsolatoknak.
„Magabíró Magyarországot” csak alapvető értékeket, legalább azok elemi minimumát együttesen valló és vállaló, „magabíró közösségekből” felépülő nemzet lehet képes alkotni, megtartani, éltetni és sikerre vinni. Ennek felépítése nélkül kétséges a túlélés és nem sikerülhet a felülkerekedés. Ha ezt nem fogadjuk meg, akkor csak idő kérdése, hogy az inga visszainduljon.