Ez az utam, ehhez kaptam a tehetségemet - Interjú László Attilával

Ez az utam, ehhez kaptam a tehetségemet - Interjú László Attilával

Június 13-án Bor és Zene sorozatunk következő estjének művészvendége László Attila énekes, a 2011-es lesz Csillag születik tehetségkutató verseny győztese lesz. Az akkor még csak 14 éves Attila mára már felnőtté érett. Számtalan koncerten, fellépésen van túl, ezeken főként feldolgozásokat és saját szerzeményeit énekli. Az évadzáró alkalmából a vele készült beszélgetést az alábbiakban olvashatják. Gajdos Erzsébet interjúja.

Utoljára módosítva: 2019. June 21.

- Mi jut eszedbe a gyermekkorodról?

- A gyermekkor felidézése kellemes érzéseket kelt bennem, azokra az évekre emlékeztet, amikor még felszabadultan játszottam a többi velem hasonló korú gyermekkel. A szomszédokkal az udvaron és az utcán fociztunk és élveztük ennek a feledhetetlen időszaknak minden pillanatát. Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen az én generációm ezeket a kötetlen, hétköznapi történéseket mind átélhette. Persze jó dolog tablettel is sétálgatni az után, de az nem adja vissza azokat a közvetlen közösségi élményeket, amiket elraktározunk az emlékezetünkben nehezebb időkre.

- Akkoriban már megmutatkozott az énektehetséged?

- A zene, az ének akkor még nem volt az életem része, tízévesen tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen mivel szeretnék majd foglalkozni. Addig a kortársaimhoz hasonlóan iskolába jártam Kézdivásárhelyen.

- Hogyan szereztél tudomást a Magyarországon debütáló tehetségkutató versenyről?

- Az interneten olvastam, hogy lehet jelentkezni a Csillag születik tehetségkutató versenyre, ami éppen kapóra jött, hiszen a szüleimmel megelőzően beszéltük, hogy jó lenne egyszer kipróbálni egy ilyen megmérettetést. Eldöntöttük, hogy megpróbálom és jelentkeztem a tehetségkutató versenyre. Januárban megérkezett a levél, hogy várnak bennünket Budapestre castingra. Összesen tizenhat órát utaztunk a fővárosig, én még ennyi időt nem töltöttem autóbuszon. Nekem egy székelyföldi kisvárosból becsöppeni Budapestre kivételes lehetőségnek számított. Megdobbant a szívem, mert otthonról haza érkeztem. Semmivel össze nem hasonlítható érzés fogott el, ahogy átléptem a határt és mégis a történelmi Magyarországon maradtam. Fura volt, hogy mindenki magyarul beszél a feliratok is mind magyar nyelvűek, nagy a forgalom az utakon, a nyüzsgés az utcákon és valahogy másabbaknak láttam mindent, mint nálunk Székelyföldön. Mégis minden pozitívan hatottak rám, nagyon szép emlékeket őrzők abból az időből.

- Hogy sikerültek a válogatók?

- A Csillag születik elődöntőjében három válogatót tartottak miközben mi ingáztunk Budapest és Kézdivásárhely között. Ahogy megvolt a válogató, másnap busszal hazautaztunk, mivel nem mondtak semmi konkrétat, csak annyit, hogy majd jelentkeznek. Előfordult, hogy éppen megérkeztünk Kézdivásárhelyre, amikor szóltak, hogy három nap múlva egy meghallgatáson kell megjelennem Budapesten. Ismét a buszon éjszakáztunk, nagyon sokat ingáztunk akkoriban. 

- Mit szóltak ehhez az iskolában?

- Nyolcadikos végzősként kevesebbet jártam iskolába, de megértették a tanárok a helyzetemet és ők is támogattak ebben. Mindig azért kellett rám szólni az iskolában, mert folyamatosan énekeltem, dudorásztam. Az osztálytársak, amikor megtudták, hogy jelentkeztem a Csillag születik versenyre, mind megörültek, de meg is lepődtek, mert erre nem számított senki.

- Ilyen időtávlatból hogyan emlékszel vissza a döntő napjára? Gondoltad, hogy megnyered a versenyt?

- A döntő napján ideges voltam és nagyon izgultam, mert tudtam hamarosan vége a versenynek, csak órák kérdése és kiderül minden. Egymásután pörögtek az események, sikerült megnyernem a versenyt, de ehhez nyilván kellett a nagyon sok támogatás, a szavazatok Erdélyből és mindenhonnan. Amikor kimondták a nevemet nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá. Ennek már nyolc éve. Nem fogtam fel igazán még nyolc év után sem, most is fura belegondolni.

- A tehetségkutató versenyt megelőzően jártál énekiskolába vagy énektanárhoz, képezted a hangodat?

- Énekiskolába nem jártam soha, a helyi kántortól tanultam zongorázni és orgonálni. Később a Kőbányai Zenei Stúdióban töltöttem három évet, ez az az időszak, amikor én intézményesen zenét tanultam. Mindig csak magamtól autodidakta módon képeztem magam, halottam innen-onnan valamit és az, megragadt.

- És mi történt azóta?

- A műsor után a családommal Szigetszentmiklósra költöztünk. Az első két évben még több helyen felléptem, aztán rá egy évre lejárt a szerződésem és egy ideig nem történt velem semmi. Közben jártam a gimnáziumot Halászteleken és zenéltem, mint annak előtte. Voltak nehéz pillanataim is, elgondolkodtam azon, hogy ezt kell-e csinálnom, van-e ennek értelme, mert a tehetségkutatók, mint a futószalag gyártják az énekeseket. És ha az ember nem tesz érte, akkor elfelejtik. Én soha nem adtam fel az éneklést, a zenét, mert nem tudok más foglalatosságot elképzelni. A zene az életem, ezzel szeretnék foglalkozni, ez a mai napig így van és remélem, így is lesz. Amikor valami nem megy, akkor azt nem kudarcként élem meg, hanem próbatételként. Kellő hittel lehet csak átvészelni az ilyen időszakokat, és én hiszek abban, hogy ez az utam, ehhez kaptam a tehetségemet. Küzdök és próbálok azon lenni, hogy minél több embernek énekelhessek és örömöt szerezhessek, hogy minél többen megismerjenek és tudjak sok olyan dalt alkotni, ami fennmarad. 2016-ban az internetre töltöttem fel videókat, amiken feldolgozásokat énekelek. Nagy sikere lett, az elsőt több mint ezren megosztották. Azóta minden hétvégén egy-egy újabb feldolgozást osztok meg a követőmmel, akiknek a száma 11.000-ről 153000-re emelkedett. Az eltelt nyolc év alatt külsőleg megváltoztam, sokan elsőre nem ismertek meg.

- Vannak saját szerzeményeid is?

- Igen, hozzám a lírai, melankolikus dalok állnak közelebb, de a gyorsaktól sem zárkózom el. Szeretnék olyan dalokat írni, amik megérintik a fiatalabb generációt, a középkorúakat és az időseket is egyaránt. Ez egy nehéz vállalkozás, de hiszek abban, hogy meg lehet találni a középutat, olyan dalokkal, amiket mindenki elfogad.

- Ha felébredsz éjjel álmodból, akkor bármelyik dalodat elénekeled fejből?

- Hát persze, ezek bennem vannak, nincs hogy elfelejtsem őket.

- A saját dalaid mellett vannak kedvencek, akiktől szívesen énekelsz? Kik ők?

- A magyarok közül Máté Péter, Demjén Ferenc, az LGT, Presser Gábor, a külföldiek közül Elvis Presley, Elton John, a Beatles.

- Beszélnél a legutóbbi élményedről?

- Április 30-án a Duna Palotában tartottam az első önálló koncertem. Teltház volt, minden jegy elfogyott. Izgultam, mert tudtam, hogy csak miattam jöttek el az emberek és jól kell teljesítenem. Ha tele a nézőtér és én meghajlok, akkor érzem igazán, hogy ezt kell csinálnom, ez az én utam, ami nagyon szép és nagyon keserves is tud lenni. Ez a délután nagyon szépre sikeredett.

- Hogy indul a napod, megtervezed vagy menet közben alakul?

- Nincsenek szigorúan tervhez kötve a napjaim, de mindegyiket a zene határozza meg. Általában felmegyek a stúdióba, elkezdek zongorázni. Van otthon egy stúdióm, amit négy éve laptoppal és szintetizátorral kezdtem berendezni, aztán fejlesztettem, vettem számítógépet, hangfalakat, hangkártyát. Ebben az otthoni stúdióban hangszerelek, feléneklek, a saját dalaimat is ott írom, hangszerelem. Így telik el egy napom. Dalokat szeretnék írni, vannak pillanatok, amikor nem jön azonnal az ihlet, aztán ha sikerül, akkor előfordul, hogy a kompozícióval nem vagyok megelégedve. Alkotni szeretnék, mégpedig nagyon jót és ettől gyötrődöm. Mint említettem minden hétvégén feltöltök egy dalt a Facebook oldalamra, egy olyan feldolgozást, amit én hangszerelek és feléneklek az otthoni stúdiómban.

- Milyen jövőbeli álmod van?

- Szeretnék élő zenével egy nagyzenekaros koncertet, amikor állok a színpadon és a közönség hangosan énekli a dalaimat. Egy zenésznek, egy szerzőnek ez a legnagyobb álom. Ezt szeretném elérni és megosztani mindenkivel.

 www.mpee.hu, Gajdos Erzsébet interjúja