Kárpátalján bensőséges ünnepség közepette adták át március 24-én, szombaton a szórványban élő magyarok egyik legfontosabb közösségi terét, a Rahói Magyar Házat, amelyet a római katolikus templom mellett álló plébánia épületének ráépítésével, egy második szint megépítésével alakítottak ki.
A 120 fős díszterem mellett számítógépes szaktanterem, konyha és néhány vendégszoba is helyet kapott. A magyar kormány több mint 80 millió forinttal támogatta a terv megvalósítását.