Közösségi ember nem futhat magányosan

Közösségi ember nem futhat magányosan

Amíg a magyar szó és annak értése terjed, addig felelősségünk van a másik magyarért, vallja Takács Bence Ervin, akit fellépőként és műsorvezetőként láthatunk, hallhatunk azon a jótékonysági gálaesten, amit a Rahón épült első kárpátaljai Magyar Ház támogatására rendeznek március 22-én, csütörtökön 19 órától a Duna Palota Dísztermében. Az előadóművészt a Szeretünk Kárpátalja III. kezdeményezésről és a Három hang - Hideg vízben fürdetett gondolatok című április 12-i estjéről kérdeztük.  Gajdos Erzsébet interjúja.

Utoljára módosítva: 2018. April 03.
– Az első kárpátaljai Magyar Ház támogatására a Bánffy Szalon a Belváros-Lipótváros V. kerület Önkormányzatával, a Duna Palotával, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségével, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel és a Panoráma Világklub Kárpátaljai Társklubjával közösen rendez jótékonysági gálaestet, amelynek műsorvezetésére és két költemény előadására a felkérést örömmel elfogadta. Mit jelent önnek ez a gálaest?

 – Fellépőként és műsorvezetőként egyaránt megtisztelő és érdekes jelen lenni a gálaműsoron, ami ráadásul jótékony célokat szolgál. Ennek az estnek számomra két olvasata van, az egyik a jótékonyság maga. Adni, hozzátenni valamit egy közösség életéhez, segíteni valakin, valakiken, az mindig lélekemelő érzés, legfőképpen így böjt idején. Ha megnézem, hogy kikkel léphetek színpadra, ez a másik olvasat. Mindig óriási megtiszteltetés és egyben kihívás is egykori kiváló tanárommal Császár Angelával verset mondani, föllépni egy olyan színpadra, ahol előtte Hegedűs Valér, vagy éppen Hegedűs Endre játszott, Hűvösvölgyi Ildikó verset mondott, Beregszászi Olga énekelt, Sasvári Sándor gyermekkorom meghatározó énekese színpadon állt. Ha hozzá tudok tenni egy kicsit ahhoz, hogy felhívjam az anyaországi magyarok figyelmét arra, hogy Kárpátalján is vannak magyar közösségek és ismerik a magyar szót, a magyar néplelket, és ott is vannak, akik támogatásra méltók vagy sajnos támogatni kell őket, akkor már elérte a célját, hogy ott lehetek az eseményen. Remélem, hogy ez a jótékonysági est amellett, hogy megszólítja az anyaországiakat, elsősorban a fővárosi lakosokat, eléri azon célját is, hogy kellő támogatással tudjuk segíteni kárpátaljai testvéreinket. Amíg a magyar szó és annak értése terjed, addig felelősségünk van a másik magyarért. Közösségi ember nem futhat magányosan.

– Egy hároméves kislány és egy héthónapos kisfiú édesapjaként mit tart létfontosságúnak a magyar nemzeti identitás átörökítésében?

– Az anyanyelvet kell ápolni ahhoz, hogy kialakuljon a gyermekben az identitás, a hazaszeretet, a kötődés a népéhez, a nemzetéhez. Mi a feleségemmel a gyermeknevelésben ezt alapul vettünk, lehet, hogy nem jól tesszük, mert a mai világszemlélet nem ezt diktálja. Magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk annak ellenére, hogy a lányom okostelefon-használatából már látható, hogy az angol tartalmakat nézi és akár szavakat is átvesz. Én nem támogatom ebben, mert azt szeretném, ha ő magyar gondolkodású lenne, értené a Kárpát-medencei létet, a magyar szót, amit megpróbálok tisztasággal otthon is átadni, hogy ő is mélyre szívja, és majd továbbadhassa, ahogy tették azt egykoron a szüleink, a nagyszüleink.

– Járt már Kárpátalján?

– Igen, ráadásul éppen egy kulturális programsorozattal volt szerencsém végigutazni. Lélekemelő pillanatokat éltünk át, amellett hogy finom kritikákat is kaptunk, nagyon jó olvasatban. Ugyanakkor felettébb szívszorongató látni, hogy milyen állapotok vannak Kárpátalján. Ilyenkor felteszem a kérdést: nekünk, akik Budapesten élünk milyen problémánk is van, ténylegesen mi a gondunk? Miért nem osztom meg azt, amim van, hogy a másiknak is jusson belőle? Így készülök a jótékonysági estre remélve, hogy mindannyian, akik ott színpadra állunk majd képesek leszünk hozzáadni egy nagy közösség egészéhez és azt remélem, hogy a jótékonyság el is éri azt a célt, ami miatt március 22-én összejövünk.

– A magyar költészet napja alkalmából a Három hang - Hideg vízben fürdetett gondolatok című esten viszont láthatják, hallhatják önt az érdeklődők április 12-én, csütörtökön a Duna Palotában. Miről szól az est, kik a fellépők?

- A Három hang - Hideg vízben fürdetett gondolatok estünk improvizációból született összművészeti játék, amelyben egymásra talál egy új, egyedi hangvételben Szakcsi Lakatos Béla zongora-, Kathy-Horváth Lajos hegedűjátéka az én versmondásommal.

– Érdekes művészi hármas, hogyan találtak egymásra?

– Éppen a Bánffy Kulturális Szalon felkérésére kellett egy tizenöt perces színpadi jelenlétet kialakítanunk, amikor Kathy-Horváth Lajos, most már mondhatom barátommal, egy üveg borral és egy szál kolbásszal felmentünk Szakcsi Lakatos Bélához. Két óra hosszat, gondolkodtunk azon, hogy mi legyen ez a tizenöt perc. Akkor bátorkodtam azt mondani Béla bátyámnak, hogy van nekem egy régi álmom: megszólal a zongora, majd a hegedű és abba a zenei improvizációba egyszer csak beszüremlik a költészet. Megkérdezték, hogyan képzelem ezt el. Kezdjetek el játszani, arról eszembe jut egy vers, ami bennetek felidéz egy zenei játékot, válaszoltam. Két versig jutottunk el, aztán Béla bátyám lecsapta a zongora fedelét, rám nézett és azt mondta: ez működik. Nem kellene próbálni, kérdeztem. Nem, az tilos, válaszolta. Azóta a Három hangot úgy adjuk elő, hogy az est előtt egy órával találkozunk és beszélgetünk. Például az aznapi kacsasültről, a vörösborról, amit érdemes megkóstolni, az előző esti színházi élményekről, de nem beszélünk arról, hogy mit fogunk előadni. „Pőrén” odaállunk a közönség elé és elkezdjük az estet. És itt jönnek be a hidegvízben fürdetett gondolatok, merthogy ezeket az aktuális hangulat szüli. Olykor kapok kritikát, hogy miért nem mondom be a verscímeket. Azért nem, mert közben jutnak eszembe, van eset, amikor nem tudom a versnek a címét, csak magát a verset. Merthogy a zongora- és a hegedűjáték hallatán elevenedik meg bennem, amit elmondok. Azt mindig megbeszéljük, hogy ötvenöt-hatvanöt percnél nem lehetünk hosszabbak, körülbelül ennyi az az idő, amit be lehet fogadni. Megtörtént, hogy a huszadik percnél olyan katartikus pontra jutottunk, hogy a közönség elkezdett tapsolni. Alig tudtuk tovább folytatni, a közönség együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, ami éppen kifutott Béla és Lajos bátyámnak a keze közül. Azért is hideg vízben fürdetett gondolatok ezek, mivel alapvetően nem begyakoroltak, nincs bennük hatásvadász elem és nem előre eltervezettek.

– Már így első hallásra is nagyon izgalmas, de egy egyórás műsorra mégiscsak készülni kell…

– Hogy ne legyen őszintétlen a dolog, létezik egy belső repertoárom rengeteg verssel. Köztük vannak olyanok, amiket még nem adtam elő, és vannak versek nagyon régről, ezeket négy-öt éve mondtam utoljára, de ha előadás közben bármelyik felszakad, akkor el kell mondanom. A címbeli hideg víz, hideg fröccsentés is arra utal, hogy előjöjjön az, ami ebben a helyzetben megismételhetetlen és csakis itt tud megszólalni és összeforrni. Előfordult az is, hogy egy hosszú verset mondtam, közben Lajos és Béla bátyámtól olyan zenei játékot kaptam, hogy három percre kiálltam a versből. Ez fordítva is megtörtént Karinthy Frigyes: A tanulság című írásának előadásakor, ami nagyon szép és sok poén van benne, de zenei aláfestéssel nehezen érthető. Amikor Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa című versének a második átiratát, azaz a negyvenes években írott verzióját mondtam Béla bátyám fölállt a zongorától és elkezdett tapsolni. Mi így is hatunk egymásra. Igazából nem is vállalunk mást, mint ami mostanában a nézői elvárás, hogy minél több helyről érkezzen a művészet. Ma már egy kiállításon nem csak a képeket nézem meg, hanem zenei aláfestést és egy odaillő verset várok. A mi estünk is ilyen összművészeti játék, aminek minden tekintetben a legfőbb eleme, hogy ott születik, azaz improvizálunk.

– Izgalmas lehet, hogy nincsenek a korlátok, megkötések…

– Vannak, mert alapvetően magyar szerzőket mondok, értelemszerűen azokat, akiknek a műveit ismerem és tudom. Lajos és Béla bátyámnál nem nagyon van korlát, hiszen a magyar és a világzenét ismerik, játsszák. Fantasztikus, ahogy egy kétperces játékban a beethoveni vonalból elindulva, Mozarton keresztül eljutnak Bartókig, Lisztig, majd megszólaltatják Kodály. Erre vállalkozunk április 12-én is remélve, hogy szolgálatot tudunk tenni. Ez tényleg szolgálat, mert ha hívnak, megyünk. Ha megkérdezik, hogy mi az, amiért fellépünk, akkor azt szoktam mondani, hogy egy pohár bort biztosan megiszunk közben.

 www.mpee.hu